Nincs vége az őrületnek: Olyan történt a MÁV-val a kánikulában, amitől iszonyúan dühbe gurultak az utasok

Szörnyen nagy a baj!

Hétfőn brutális baleset történt a MÁV egyik szerelvényén: a vonat hűtővíze ugyanis felforrt, és a kiáramló gőztől égési sérülést szenvedett több utas. A történetnek azonban közel sincs vége.

Az eset kapcsán a Nyugati Fény egyik olvasója osztotta meg szerkesztőségünkkel kedvese rettenetes kálváriáját. Erdei Erzsébet vonattal utazott vissza az édesanyjától, Berettyóújfaluból Budapestre. Az út (hogy is mondjuk) nem volt zökkennőmentes.

László Péter írását változtatás nélkül közöljük:

„Mi jár a fejemben?! Az ideg! Böbe ma utazott vissza az anyukájától. Mikor én nem tudok menni, akkor vonattal utazik. Már sokszor múlta alul magát a MÁV, de ma mindent túlszárnyalt.

Mondjuk már meg sem lepődöm, tegnap a híradóban láttam, hogy talán a szegedi intercity utasait 600 méteren keresztül sétáltatták egy erdőben a buszhoz, miután leszállították őket a vonatról. Nos ma Böbe 16.43-kor indult Berettyóújfaluból. Azon meg sem lepődöm már, hogy Pestig nem tud eljönni átszállás nélkül.

Püspökladányban át kell szállni, onnan 17.37-kor indult volna a Tokaj intercity, de csak 18.15-kor indult el. Ceglédig haladtak, majd ott közölték, hogy bizonytalan ideig állni fognak. Majd 19.30-kor szóltak az utasoknak, hogy

mindenkinek le kell szállni, mert nem megy tovább a vonat.

Semmi indoklás, semmi védőital, sőt elmondták, hogy az utasoknak maguknak kell megoldaniuk a tovább haladásukat. Ezt hogy?!!! Kismamák, idősek, túristák akiknek semmilyen idegen nyelvű tájékoztatást nem adtak.

Mindezt ma Európában egy olyan országban, »ami előre megy nem hátra«. 🤮

Én itthonról elindultam Ceglédre,hogy hazahozzam a feleségemet. (Természetesen két másik utast is elhoztunk.) Az állomásra érve több száz ember ott állt, mert semmilyen lehetőségük nem volt, hogy tovább utazzanak.

Ekkor a MÁV (inkább írnám kisbetűvel) közölte, hogy visszalehet szállni a vonatra és az vissza megy Szolnokig és onnan kerülővel jön majd Pestre. Mekkora segítség! Volt aki repülőhöz sietett, szerintem lekéste.

Szóval ez jár a fejemben, hogy mennyi kib…szott probléma van ebben a »tökéletes« országban. 😡

Mai Mávos sztori még, Kati sógornőm mondja, hogy bemondták nekik is az állomáson, hogy Siófokról a vonat a meleg miatt 42 percet késik. Kérem?! Normális esetben annyi idő alatt oda lehet érni.

Még mindig mai Mávos sztori. Böbének egy falubelije koncertre jött Pestre a lányával. Megkért ,hogy a koncert után vigyem el a Zuglói állomásra, mert csak így érik el a vonatot, ami Debrecenbe megy.

Nos az ő vonatuk 98 perc késéssel indult el .

Hát bravo Magyarország! 😡 Ilyenkor mindig eszembe jut Pali barátom, aki Németországban él. Ő azt mondta nekem,hogy szomorú,de ő már nem tervezi,hogy visszaköltözzön a hazájába. ☹️

Ez a Mávos sztori csak egy a sok száz közül. Van itt probléma bőven. Egészségügy, pedagógusok, sorolhatnám…

Bocsánat kicsit hosszú voltam,de a sok tehetetlen utas látványa,akiknek semmilyen opciójuk nem volt a továbbiakra kihozta ezt belőlem. Nem is tudom,hogy dühös vagy inkább elkeseredett legyen ilyenkor az ember. Hajrá Magyarország!”

Olvasónk fotót is küldött:

Utasok várakoznak a vonatra

Valódi Hírek