Érdekes számok: Van valami furcsaság Novák Katalin külföldi útjaiban

Magáért beszél.

Beiktatása óta összesen 44 hivatalos úton járt külföldön a magyar köztársasági elnök, ebből 41 alkalommal az állami tulajdonban lévő Airbus A319-es repülővel utazott – számolt be az rtl.hu.

A hivatalos adatok alapján összesen 115 millió forintot költöttek Novák Katalin útjaira.

Összehasonlítva ez hétszer több, mint Kövér László esetében. Bár meg kell jegyezni, hogy a házelnök tavaly óta csak hétszer járt külföldi úton. És az egy látogatásra jutó költség azonban jóval magasabb a házelnök esetében, a hét út ugyanis összesen 57 millió forintba került.

A Novák-féle utakban némi érdekességet (akár furcsaságot) lehet felfeldezni, ugyanis a köztársasági elnökre eső részel alig kerültek pár ezer forintba.

Például, amikor Varsóba ment akkor 3,1 millió forint volt az összköltség, de csak 8 ezer forint volt a Novák Katalinra jutó költség. Az Egyesült Államokbeli körúta 4,7 millióra rúgott, míg a köztársasági elnökre eső rész mindössze csak 93 ezer forint.

A legdrágább utazás Rio de Janeiro volt, mintegy 50 millió forintba fájt.

A Sándor-palota kommunikációs osztálya azt nem árulta el, hogy pontosan kik alkották az államfő delegációját, ezzel kapcsolatban csak annyit írtak:

„Az elnöki delegáció összeállítása az észszerűség és a hatékonyság mellett a 2258/2000. (X. 31.) Korm. határozat, valamint a 9/2015. (II. 20.) KEH utasítás figyelembevételével történik.”

Valódi Hírek