Koránt sincs vége: Váratlan tüntetéssel szembesült a kormány egyik legfrissebb agymenésük miatt

A pénteki demonstráción elhangzott pár követelés.

A Magyar Fémkereskedők Szakmai Egyesülete péntekre hirdetett tüntetést a Mol székháza elé a 35 évre kiszervezett hulladékkoncesszió miatt – derült ki a telex.hu cikkéből.

A koncesszióról pár hete írtunk: júliustól már életbe is lépett az új rendszer, miszerint az állami közfeladat körébe tartozó hulladékgazdálkodást a magyar állam saját hatáskörben,

koncessziós társaság útján, gazdálkodó szervezetek bevonásával látja el.

Az egyesület tagjai emiatt vonultak a Mol székháza elé: itt lezárták a háromsávos Dombóvári út szélső sávját, majd gyalog indultak az Energiaügyi Minisztériumhoz, hogy ott átadjanak egy petíciót. Később a Molnak akarták átnyújtani a követeléseik jegyzékét. Ekkor a tömegből valaki felkiáltott, hogy inkább Hernádi Zsoltnak, a Mol Nyrt. elnökének kellene odaadni a dokumentumot.

Szlávik Mónika, az egyesület elnöke megosztotta: remélik, hogy a pénteki demonstráció után lesz érdemi párbeszéd a jogalkotóval és a koncesszorral.

Mint mondta, a fémkereskedők bizonytalanok: nem tudják, hogy mi a koncessziós fémhulladék, és mi nem az. Szlávik olvasta fel az egyesület 72 tagvállalatának követeléseit: dobolással, sípszóval, füttyögéssel fogadta a hallgatóság.

A tömegből többen azt kiabálták:

„Adjátok vissza a kenyerünket!”

A hírportál munkatársa szerint sokan családtagjaikkal érkeztek a tüntetésre, sőt, több fiatal is megjelent, akik valószínűleg a környezetvédelmi vonatkozás miatt vettek részt a demonstráción.

A tüntetés a Mol székházánál ért véget: itt Györkös Péter, a cég Anyag- és Termékáram részleg vezetője vette át a követeléseket, amelyekben többek között a piaci verseny fenntartására hívták fel a figyelmet.

(Kiemelt képünkön Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója)

Valódi Hírek