Egészen váratlant lépett Novák Katalin: A köztársasági elnök beintett Lázár Jánosnak

Nem írta alá a miniszter törvényét.

Novák Katalin köztársasági elnök előzetes normakontroll eljárást indítványozott a közelmúltban elfogadott építési törvényről, így az Alkotmánybíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a törvény összhangban van-e az Alaptörvénnyel – vette észre a Telex az Alkotmánybíróság honlapján az erről szóló dokumentumot.

Amennyiben megállapítják, hogy a törvény nem felel meg az Alaptörvénynek, úgy azt

nem fogják kihirdetni.

Novák Katalin azt kéri, vizsgálják meg a törvény azon szakaszát, amely szerint miniszteri rendelettel felül lehetne írni az állami építési beruházások rendjére vonatkozó meghatározó szabályokat.

„A törvény az állami építési beruházások rendjére vonatkozó, részletes és átfogó szabályokat állapít meg, e szabályok egy részét egyúttal sarkalatos rendelkezésként rögzíti. A törvény ugyanakkor a sérelmezett rendelkezéseiben saját szabályaitól enged eltérést, akár miniszteri rendelettel.

A köztársasági elnök álláspontja szerint a törvénynél alacsonyabb szintű jogszabálynak minősülő miniszteri rendeletben való, érdemi keretek nélküli eltérés lehetősége kiüresíti a törvényi, illetve részben sarkalatos törvényi szabályozást,

sérti a normahierarchiát”

– szól Novák Katalin indoklása.

Novák döntésére Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalánreagált.

„(…) A köztársasági elnök asszony döntésével remélem, hogy a szakmai, majd társadalmi egyeztetések sikere után az előzetes normakontroll is tovább erősíti majd a törvényt. Várom az Alkotmánybíróság döntését, miközben tudom, hogy egy, a hazai érdekeket védő törvényt alkottunk”

írta közösségi oldalán Lázár.

Lázár a 2022-es választások után vált építési miniszterré, amikor bejelentette: gyökeresen megváltoztatják a közbeszerzések és a beruházások rendszerét, amelyek csúcsán ő – azaz az építési miniszter – fog állni. A törvényjavaslatot július 4-én fogadta el a parlament.

(Lázár János/Facebook)

Valódi Hírek