Árnyékkormány: Be kell vezetni Magyarországon az európai minimálbért, hogy javuljon az emberek anyagi helyzete (+videó)

Egy sor kérdésben döntöttek az árnyékkormány szerda esti ülését követően.

Az árnyékkormány megtartotta csütörtökön a tizenegyedik árnyékkormányinfót, amely során Kálmán Olga és Molnár Csaba összegezték, hogy az árnyékkormány szerda esti ülésén milyen döntések születtek.

Molnár Csaba közölte: az, hogy már a tizenegyedik alkalommal rendezik meg az eseményt, azt mutatja, hogy „továbbra is folytatódik az a kormányzásnak becézett, vagy csúfolt rombolás, amit Orbán Viktor és társai csinálnak az országban”.

Hangsúlyozta: most már ott tartunk, hogy Tasó László fideszes politikusból is kibukott az igazság, amikor egy országgyűlési bizottsági ülésen az mondta, hogy a jövő évre tervezett költségvetés „ezer sebből vérzik”. Hozzátette: kivételesen igazat mondott a fideszes képviselő, mert

ez a költségvetés valójában hazugságokon és légből kapott számokon alapszik.

„Ez a költségvetés folytatja a megszorításokat, az áremeléseket, az adóemeléseket, fenntartja a hétszeres rezsiemelést, az Európa-bajnok inflációt, és a majdnem világbajnok élelmiszer-drágulást Magyarországon”

– sorolta Molnár Csaba, hozzátéve, folytatódik az, amit az Orbán-kormány elért az elmúlt 13 évben, miszerint Magyarország árakban az első, bérekben pedig az utolsó lett Európában.

Elmondta, ez mindaddig nem fog megváltozni, amíg Orbán Viktor kormánya vezeti az országot; éppen ezért hozták létre a Dobrev Klára vezette árnyékkormányt, hogy megmutassák,

van kormányzóképes alternatíva.

„Lehet ezt jobban, tisztességesebben és hatékonyabban csinálni, mint az Orbán-kormány csinálja”

– hívta fel a figyelmet.

Kálmán Olga elmondta, a bérek emelésének egyik kulcsfontosságú része az európai minimálbér-szabályozás. Molnár Csaba hozzátette, ez volt az egyik legfontosabb napirendi pontja az árnyékkormány ülésének.

Molnár Csaba kijelentette: az orbáni infláció miatt rohamosan értéktelenednek el a bérek Magyarországon.

„Családok százezrei, dolgozók milliói élik meg, hogy egyre nehezebb kijönni a havi fizetésből, egyre nagyobb kihívást jelent eljutni fizetésnaptól fizetésnapig, egyre többe kerül egy-egy hétvégi nagybevásárlás, hogy a rezsiszámlák szinte kifizethetetlenek, hogy egyre drágább a tankolás is”

– mondta, hozzátéve, az Orbán-kormány elmúlt 13 éve alatt a magyarországi bérek a korábbi középmezőnyből mára sereghajtóvá váltak az EU-s átlagbérekhez képest. Kiemelte az elvándorlás kérdését is, amellyel kapcsolatban megjegyezte, akik külföldön vállalnak munkát, a hazai fizetések többszörösét keresik meg.

A minimálbérek tekintetében hangsúlyozta: ma már ott tartunk, hogy

a 27 tagú Európai Unióban kizárólag a bolgár minimálbér alacsonyabb a magyarnál.

Már a román minimálbér is megelőzi a magyart – jegyezte meg.

„Ez az orbáni jövő, ezt szabta a magyaroknak!”

– jelentette ki, kiemelve, Magyarországon is be kell vezetni az európai minimálbért, bár láthatóan a kormányzat egy lépést sem tesz az ügyben. Az árnyékkormány elkötelezett a magyarországi európai minimálbér-szabályozás bevezetése mellett – tette hozzá.

Kálmán Olga elmondta, miközben az Orbán-kormány a szankciókat okolja a magas energiaárak miatt, pont az Orbán-kormány az, amelyik nyerészkedik a gáz árával. Hozzátette: nagyon kíváncsiak lennének a magyar-orosz gázszerződések részleteire is. Elmondta, kiemelten fontosnak tartják az energiafüggetlenség biztosításának kérdését, amellyel kapcsolatban is tárgyalt az árnyékkormány.

Molnár Csaba közölte: az emberek tavaly nyáron szembesültek az Orbán-kormány hétszeres rezsiemelésével, amely

egy évtizedek óta nem látott megélhetési és gazdasági válságot okozott Magyarországon.

Míg az EU minden országa igyekszik leválni az orosz gázról, addig Magyarország újabb szerződést kötött Oroszországgal, amellyel párhuzamosan a Paks 2-t erőlteti, és ezzel párhuzamosan a megújuló energiákkal kapcsolatban tiltásokat alkalmaznak – mutatott rá.

Ezzel kapcsolatban az árnyékkormány az alábbi határozatot hozta:

alapvető céljuknak tekintik Magyarország energetikai függetlenségének a megteremtését, a háztartások, az önkormányzatok és a kisvállalkozások saját energiatermelő képességének fejlesztését.

Molnár Csaba jelezte:

az orosz gáztól való függés rendkívüli kockázatokat jelent Magyarország biztonságára nézve.

Az árnyékkormány szerint az energiafüggetlenség elérése érdekében egyrészt növelni kell az itthon megtermelt megújuló energiaforrások arányát, másrészt pedig energiahatékonysági programokat kell indítani.

A lakosság energiafüggőségének csökkentése érdekében az árnyékkormány azt javasolja, hogy hazai és európai uniós fejlesztési forrásokból valósuljanak meg fejlesztések. Céljuk, hogy ezekből a forrásokból 1 millió magyar háztartásban legyen az évtized végére háztartási napelem vagy háztartási kis szélerőmű.

Emellett megszüntetnék a lakossági napelemes betáplálás tilalmát – amit az Orbán-kormány nemrég vezetett be –, és ezzel párhuzamosani nagy méretű szélerőművek létesítésének tilalmát is visszavonnák.

Az árnyékkormány panelprogram plusz néven

egy átfogó lakásfelújítási programot is kidolgozott,

amelynek keretében 5 év alatt 500 ezer lakótelepi lakást és 1 millió más típusú lakást, valamint családi házat újítanának fel.

Az árnyékkormány három önálló előterjesztésről is tárgyalt

  • a Balaton,
  • a Velencei-tó
  • és a Fertő tó megvédéséről.

Molnár Csaba hangsúlyozta, a 13 év alatt a Fidesz-közeli vállalkozók és Orbán Viktor rokonsága felosztották maguk között ezeket a területeket, mint fogalmazott, „szó szerint elrabolják a magyar emberektől ezeket a tavakat”.

Az árnyékkormány fontosnak tartja a mesterséges intelligencia szabályozását is, amellyel kapcsolatban az Európai Parlament már el is fogadott egy szabályozási tervet. Az árnyékkormány szerint az államnak kiemelten kell foglalkoznia ezzel a kérdéssel.

Lapunk kérdésére, miszerint Orbán Viktorék túlárazva adják tovább a magyar családoknak az orosz gázt, Molnár Csaba elmondta: az Orbán-kormány tavaly arra hivatkozott, hogy azért kellett a hétszeresére emelni a magyar emberek számára nyújtott gázt, mert a nemzetközi piacokon ilyen mértékben nőtt az energiaforrás ára. Ugyanakkor Molnár Csaba közölte, ez csak egy pillanatnyi állapot volt, ezután nagyon jelentős csökkenés következett be.

„Most ott tartunk, hogy nem a világpiaci gázár, hanem az orosz gázár is körülbelül a negyede, ötöde annak, mint amennyiért emelt áron a magyar lakosságnak továbbadják.

Magyarán szólva az történik, hogy az Orbán-kormány nyerészkedik a gáz árán”

– mondta Molnár Csaba.

Lapunk azon felvetésére, hogy mi az árnyékkormány javaslata a Tasó László fideszes politikus által is erősen bírált költségvetéssel kapcsolatban, Molnár Csaba közölte: valóban ezer sebből vérzik a költségvetés, mert a rengeteg áremelés és adóemelés sem képes ezt egyensúlyba hozni.

„Magyarország már recesszióban van, most már három egymást követő negyedévben vagyunk, és a gazdasági növekedés nemhogy megszűnt,

hanem már kifejezetten a GDP csökkenését látjuk „

– jelentette ki Molnár Csaba, hozzátéve, az árnyékkormány javaslatot nyújtott be a parlamentnek, amely érdemben átrendezi a költségvetés kiadási oldalát.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek