FRISS: Matolcsyék bejelentették a hónap legrosszabb hírét

A kamatdöntő ülésen is fontos döntés született.

Az MNB honlapján nyilvánosságra került a 2023-as júniusi inflációs jelentés, amely a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseket is tartalmaz. A dokumentum szerint az infláció mértéke

idén 16,5 és 18,5 százalék között alakul,

jövőre pedig – reményeik szerint – 3,5 és 5,5 között fog mozogni az érték.

2025-re azt jósolják, hogy akár 2,5 százalékra is lecsökkenhet a drágulás mértéke.

A gazdasági növekedés idén az eddigi hónapokban elmaradt a tavalyi 4,6 százalékhoz képest: 2023-ban a

0 és az 1,5-ös érték között mozgott.

Jövőre már 3,5-4,5 százalékos növekedésre számítanak, csakúgy, mint 2025-ben, amikor az előrejelzés szerint 3-4 százalék körül alakul majd a gazdasági bővülés.

Kedden kamatdöntő ülést tarott a jegybank, Matolcsy Györgyék pedig

nem változtattak a 13 százalékos alapkamaton

– ezt az értéket tartják tavaly szeptember óta – emlékeztetett az mfor.hu.

Valódi Hírek