Rendkívüli: Az Európai Parlament kiadta a Magyarországot súlyosan érintő jelentését

Főhet Orbánék feje.

Kiadta az Európai Parlament (EP) azt az összegző jelentést, amelyben a Pegasus és az azzal egyenértékű megfigyelő-kémszoftverek használatát vizsgálták.

Kiderült, hogy az ügyben

Magyarország a legérintettebb tagállam.

A dokumentumban megállapították, hogy a kémprogramok jogellenes használata magát a demokráciát veszélyezteti. Szerintük a jogszabályok jobb betartására lenne szükség.

Az erről szóló állásfoglalást a képviselők 411 szavazattal, 97 ellenében és 37 tartózkodás mellett fogadták el. Az is beszédes, hogy a magyar kormánypártiak ellene, míg az ellenzékiek a javaslat mellett szavaztak.

A képviselők megállapították, hogy csak Magyarország és Lengyelország próbálta ellehetetleníteni a munkájukat. Köztük Varga Judit is, amikor nem állt szóba a PEGA-bizottsággal év elején.

Ezért felszólították a két országot, hogy teljesítsék az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteiben foglaltakat, továbbá állítsák vissza a bírói függetlenséget és a felügyeleti szervek működését.

A témáról tartott parlamenti vitában Rónai Sándor, a DK EP-képviselője azt mondta, hogy

„Orbánéknak a kormányzás csak arról szól, hogy hogyan tudnak milliárdokat lopni, ebben az ügyben is azt bizonyították, hogy

képtelenek és nem is akarnak jogállami szabályok szerint működni.

Ennek eredménye, hogy Orbán miatt nem jön támogatás Európából, az EU-s források helyett csak az Európa-rekorder orbáni infláció jut a magyaroknak.

A magyar kormány célba veszi a maradék független sajtót, kémszoftverek segítségével hallgatja le és félemlíti meg a magyar újságírókat és üzletembereket”.

Uniós szinten szabályoznák azt is, hogy a kémszoftvereket csak kivételes esetekben, korlátozott ideig lehessen használni. Az ügyvédek, politikusok, orvosok és újságírók adatait, és azokhoz csak bizonyított bűncselekmény esetén lehessen hozzáférni. Azt is szeretnék elérni, hogy a célszemélyeket kötelező legyen értesíteni a megfigyelésről.

A Pegasus-botrány 2021 nyarán robbant ki, amikor a Direkt36 újságságírói nyilvánosságra hozták, hogy a magyar kormány miként hallgatott le kormánykritikus újságírókat, üzletembereket a szupertitkos izraeli kémszoftverrel.

Valódi Hírek