Botrány készül kitörni: Orbánék a kiskorúak fegyverviselésének könnyítéséről szavazhatnak

Mi lesz ebből?

„Fegyvert a kiskorúak kezébe!

– erről szól a Fidesz új törvénymódosítója”

– írta Facebook-oldalán csütörtökön Tordai Bence, a Párbeszéd-Zöldek társelnöke.

Kifejtette, hogy a Törvényalkotási Bizottság részére a bizottság kormánypárti tagjai javaslatot tettek a kiskorúak fegyverviselési feltételeit illető szabályok felülvizsgálatára.

Indoklásuk szerint a vadászati előírások eddig nem tették lehetővé, hogy a 18 év alatti személyek jogszerűen részt vehessenek vadászaton, hiszen a fegyverjogszabályokból is

hiányzik a kiskorúak ilyen célból történő fegyverbirtoklása.

Hozzátették:

elérkezettnek látják az időt,

hogy a 16. életévüket betöltött betöltött személyek előtt is megnyíljon a lehetőség a vadászatra, mert meglátásuk szerint ez egy nagyon fontos, nemzetgazdaságot is érintő ágazat.

Tordai Bence kommentben idézte a fideszes javaslatot:

Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási Bizottság számára a hivatásos szolgálati jogviszonnyal összefüggő, valamint a nyilvántartásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/3757. számú törvényjavaslathoz

Módosítópont sorszáma: 17.

Törvényjavaslat érintett rendelkezése: 39. §

Módosítás jellege: módosítás

39. §

A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény [5. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében ]a [>>kormányrendeletben<< szövegrész helyébe az >>a Kormány rendeletében<< szöveg lép.]következő alcímmel egészül ki:

„A FEGYVER JOGSZERŰ HASZNÁLATÁHOZ ELŐÍRT FELTÉTELEK KISKORÚ SZÁMÁRA TÖRTÉNŐ IGAZOLÁSÁNAK SZABÁLYAI

4/I. §

Ezen alcím alkalmazása során

a) kiskorú: a tizenhatodik életévét betöltött, de a tizennyolcadik életévét még be nem töltött személy;

b) törvényes képviselő: a kiskorú törvényes képviseletére jogosult az a személy, akit a 4/J. § (1) bekezdése szerinti kérelemben hozzájárulóként megjelöltek, vagy aki a kiskorú törvényes képviseletét a kérelem előterjesztését követően e személy helyébe lépve jogszerűen gyakorolja.

4/J. §

(1) A rendőrség – a vadászati hatóság egyidejű tájékoztatása mellett – a törvényes képviselő hozzájárulásával előterjesztett kérelem alapján igazolja a kiskorú számára

a) a fegyver jogszerű használatához szükséges elméleti és jártassági követelményként a jogszabályban meghatározott feltételek teljesítését,

b) azt a tényt, hogy a kiskorú nem cselekvőképtelen, továbbá nem esik a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá, valamint

c) azt a tényt, hogy a kiskorú nem esik a 3/A. § (2) bekezdése szerinti korlátozás alá.

(2) Az (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott feltételeket igazoltnak kell tekinteni abban az esetben, ha a kiskorú rendelkezik a 3/A. § (6) bekezdése alapján kiadott engedéllyel.

(3) A rendőrség az (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott feltételek vizsgálata céljából, az (1) bekezdés szerinti kérelem elbírálására irányuló eljárás, valamint a 4/L. §-ban meghatározott ellenőrzés során

a) a gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról szóló törvényben meghatározottak szerint az (1) bekezdés b) pontjában,

b) a bűnügyi nyilvántartási rendszerről szóló törvényben meghatározottak szerinti közvetlen adathozzáférési jogosultsága útján a 3/A. § (2) bekezdés a)-c) pontjában, valamint

c) a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvényben meghatározottak szerint a 3/A. § (2) bekezdés d) pontjában

meghatározott körülményre vonatkozó adatokat átveszi és az átvételtől számított 5 éven át kezeli.

4/K. §

A 4/J. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott adatokat a vadászjegy kiállítására, illetve visszavonására irányuló eljárás lefolytatása céljából a rendőrség a vadászati hatóság, valamint az Országos Magyar Vadászkamara részére továbbítja. A 4/J. (1) bekezdése szerinti kérelem teljesítésének a megtagadásáról a rendőrség a vadászati hatóságot, valamint az Országos Magyar Vadászkamarát tájékoztatja.

4/L. §

(1) A rendőrség hatósági ellenőrzése során a 4/J. § (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott feltételek fennállását legalább évente egy alkalommal – a 4/J. § (2) bekezdése szerinti esetben a 4/J. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott feltételre nézve a 3/A. § (4) bekezdésében előírtak szerint – vizsgálja.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti hatósági ellenőrzés során a rendőrség a 4/J. § (1) bekezdés b), illetve c) pontjában meghatározott feltétel hiányát állapítja meg, erről haladéktalanul tájékoztatja a vadászati hatóságot, valamint az Országos Magyar Vadászkamarát.

(3) A (2) bekezdésben előírtak szerint kell eljárni a 3/A. § (6) bekezdése alapján kiadott engedély visszavonása esetén is abban az esetben is, ha az engedély visszavonására nem a lőfegyver, lőszer tárolására vonatkozó feltételek, illetve a lőfegyver sportlövészeti célú tartásához előírt sportlövővé válás feltételeinek a hiánya miatt került sor.

4/M. §

A törvényes képviselő személyében, illetve a 4/J. § (1) bekezdése szerinti kérelem elbíráláshoz szükséges adatokban a kérelem előterjesztését követően beállott változást a kiskorú köteles haladéktalanul bejelenteni és hitelt érdemlő módon igazolni a kérelem elbírálására jogosult rendőri szervnek.<<

Indokolás

A vadászati tárgyú előírások ez idáig nem tették lehetővé a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek vadászati tevékenységben történő jogszerű részvételét, aminek megfelelően a fegyverjogszabályokból is hiányoztak a kiskorúak ilyen célból történő lőfegyverbirtoklását, illetve lőfegyverhasználatát biztosító rendelkezések.

A szóban forgó ágazat nemzetgazdasági szempontból sem elhanyagolható jelentőségéhez mérten ugyanakkor elérkezett az idő a vadászat lehetőségének tizenhatodik életévüket betöltött kiskorúak előtt történő megnyitásához, amivel egyidejűleg az e célt szolgáló fegyverjogi rendszabályok jogszabályba iktatásáról is gondoskodni kell.
…”

(Tordai Bence/Facebook)

Valódi Hírek