Náray Tamás kitálalt: Az adóm az kell, de közben másodosztályú állampolgár vagyok! (+videó)

Megvan a véleménye a magyarországi helyzetről.

A Friderikusz Podcast legújabb részében fejtette ki Náray Tamás, hogy miért költözött el 2018-ban Magyarországról.

Nárayt a legtöbben divattervezőként ismerhetik, pedig a híresség íróként és festőként is remekel, az utóbbi 5 évben pedig Spanyolországban alkot, egy Barcelonához közeli településen él.

A művész először arról beszélt, hogy miért hagyta a háta mögött a ruhaipart. Mint mondta, nem volt szimpatikus neki az az avantgárd irány, ami akkoriban bontakozott ki.

„Két dolog nagyon zavart egy idő múlva, ami itthon körülvett: az egyik a közeg, a másik meg a stílus.

A magabiztos bunkók kezdtek el nagyon zavarni, és az amilyen stílusban elkezdtek egymással az emberek kommunikálni.

Engem nagyon zavart az állandó kritizálás, az állandó beszólogatás, az állandó lekezelés, az állandó odamondogatás.”

Emellett más is zavarta Nárayt, ez azonban már nem kifejezetten a divatszakmához kötődött:

„Azt nagyon helytelennek tartom, hogyha

az állampolgárok között osztályozás van.

És amikor az alaptörvénynek az első formája megjelent, akkor én ebből azt éreztem ki, hogy vannak első osztályú, meg másodosztályú állampolgárok.

Azok, akik a többséghez tartoznak, meg azok, akik a kisebbséghez. Ez egy nagyon veszélyes játék, ez egy nagyon-nagyon rossz és bántó irány, és én úgy éreztem, hogy én nem szeretnék olyan közegben élni, ahol én bármi miatt is

– egyszerűen nem szeretnék kitérni, mert ahogy szoktam mondani, a magánéletemet élni szeretem és nem megosztani –, de én nem szeretném azt érezni, hogy én mindazzal, ami mögöttem áll,

ötvenéves koromra én egy másodosztályú ember vagyok.

Én nem szeretnék ilyen közegben élni.”

Mint mondta, már elmehetne nyugdíjba, de hallani sem akar róla. Mindig adófizető állampolgár volt, még egészségügyi ellátást sem vett igénybe, hiszen ha mennie kellett, akkor gyorsan tette, nem akart hónapokat várni – összegezte a művész.

A téma úgy került elő, hogy Náray megosztotta, milyen sok elismerést kapott az évek alatt. Ugyanakkor van egy rétege a társadalomnak, amelyet csak a kritizálás éltet, ráadásul ehhez hozzájön az állampolgárok osztályozása – fogalmazott a művész.

„Az a lényeg, hogy akit az én adómból eltartanak, az énrám ilyeneket ne mondjon. Helló!

A pénzem az jó, amit befizetek

sok tíz-húsz millió forint adót,

nyereségadót, személyi jövedelemadót, anyám kínját, satöbbit, az mind kell, de közben meg a törvényben másodosztályú állampolgár vagyok?

Hát álljon már meg a nászmenet egy fél percre! Hát hogy van ez?

És azon túlmenően, hát elnézést kérek, én a saját jogomon csinálom a vállalkozásomat. Őt meg megválasztották.

Aki nem érzi a különbséget a két dolog között, azt mélységesen tudom sajnálni, de ne tőlem várja a magyarázatot, mert azt a Gyógypedagógiai Intézetbe kell utalni, ha valaki nem érzi, hogy mi a különbség egy vállalkozó, meg egy megválasztott tisztségviselő között.

Hát

jó részük már magának se köszön.

És túlszereplik magukat, de mindenki. Hát mi a fenének szerepelnek állandóan? Ott vannak mindenhol „

– mondta Náray Tamás, hozzátéve, hogy bár nehéz volt elhagynia az országot, a saját érdekében meg kellett tennie. Mint mondta, most nyugodtabb, magabiztosabb, és rengeteg elismerést kap külföldön. Azt azonban hangsúlyozta, hogy a magyar származását egy percig sem tagadta meg: a hazai események sokszor felzaklatják.

(Friderikusz Podcast/YouTube)

(via 24.hu)

Valódi Hírek