Mindenkinek tátva maradt a szája a stúdióban Bochkor Gábor és Hargitai Bea szópárbajától (+videó)

A vendégek és a nézők is lefagytak egy pillanatra.

„Elég nagy baj lenne, ha ma is a szépségedből élnél!”

– mondta Bochkor Gábor az ATV #BOCHKOR című műsorban Hargitai Beának.

A naphire.hu értesülései szerint a műsor első perceiben szócsata alakult ki a beszélgetőpartnerek között. Bochkor mondata a szezonzáró rész promóciós videójába került be. A kijelentés után még az egykori modellnek is

tátva maradt a szája,

de utána mind nevettek Bochkor szavain.

A hírportál azt is megtudta, hogy a műsor elején Bochkor bemutatta a vendégeit: az ismert előadót, Curtist, Németh Kristóf színészt, Görög Zita színésznőt, valamint Hargitai Beát.

A hölgyekhez rögtön egy komoly kérdést intézett a műsorvezető:

„Ti régen, két szép hölgy, szoktátok egymást nézni és a háttérben fikázni?”

Ezt Hargitai Bea úgy értette, hogy régen volt szép, de Bochkor máris előállt a következő mondattal:

„Aki a szépségéből élt, legalábbis az életének egy szakaszában, az biztos figyeli a többieket is, és akkor azt mondod, hogy…”

– folytatta volna a műsorvezető, de az egykori modell ekkor már határozottabban szólalt fel:

„Már megint ez a… Bújtatottan hívsz minket öregnek, már másodjára az elmúlt 10 másodpercben”

– fogalmazott Hargitai. Az információk szerint azonban

mindenki jót derült a szócsatán.

(ATV Magyarország/YouTube)

Valódi Hírek