Árnyékkormány: Megbukott az Orbán-kormány legújabb hazugsága az EU-s pénzekről

A Dobrev-árnyékkormány 10. ülése után több aktuális kérdésről is döntöttek.

Az árnyékkormány követeli, hogy minden olyan levelezést, amelyet a kormány az Európai Bizottsággal folytat, hozzanak nyilvánosságra.

Tudja meg a nyilvánosság, hogy Orbán Viktorék szándékosan zárják el az Európai Unió pénzcsapjait a magyarok elől!

– hívta fel a figyelmet Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter, valamint Kálmán Olga, az árnyékkormány szóvivője a 10. ülésüket követő árnyékkormányinfón csütörtökön.

Az árnyék-kancelláriaminiszter hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormánynak „hála” Magyarország az utóbbi 13 évben Európában az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került. Az orbáni infláció egyszerre szorongatja a magyar családokat, a kis- és középvállalkozásokat, valamint a teljes magyar gazdaságot – fogalmazott a politikus.

Dobrev Klára árnyékkormánya a kormányzóképes alternatívát állítja a magyarok elé – jelentette ki Molnár. Tárgyaltak az uniós források kifizetéséről, és megfogalmazták Orbán Viktorék szemléletét, miszerint: ha nem lehet ellopni a brüsszeli pénzeket, akkor inkább ne is jöjjenek az összegek. A miniszterelnök látszatintézkedésekkel nyugtatná az Európai Bizottságot, ez azonban édeskevés – jegyezte meg az árnyék-kancelláriaminiszter.

Orbán ugyanis azt állította, hogy olyan arányban fognak uniós forrásokhoz jutni, amilyen arányban teljesítik a bizottság 27 szupermérföldkövét. Johannes Hahn uniós biztos azonban közölte, hogy

mind a 27 feltételt teljesíteni kell

a brüsszeli források lehívásához – mondta Molnár Csaba.

Az árnyékkormány szerint minden felelősség Orbán Viktort terheli azért, hogy az uniós ezermilliárdoktól esik el az ország. Ezért

a kormánynak fel kell adnia törvénytelen pozícióit

az igazságszolgáltatásban és a felsőoktatásban – emelték ki Molnár Csabáék.

Az árnyékkormány az alábbi ügyekben határozott:

  • Felkérték a Demokratikus Koalíció parlamenti frakcióját, hogy nyújtson be a költségvetést módosító indítványt a Budapestet sújtó szolidaritási adó befagyasztásáért.
  • Meglátásuk szerint támogatni kell a halmozottan fogyatékkal élők lakhatását biztosító intézmények létrehozását.
  • Továbbá az árnyékkormány támogatja az EU „a gyermekek sz*xuális bántalmazásának megelőzéséről és az ellene folytatott küzdelemről” szóló jogszabálytervezetét

–ismertették.

Molnár Csaba továbbá kifejtette, hogy a javaslatcsomagjuk többek között tartalmazza:

  • a jogállam helyreállítását,
  • a bíróságok függetlenségének helyreállítását,
  • az Alkotmánybíróság pártatlanságának helyreállítását,
  • a korrupciómentes kormányzás megteremtését,
  • az akadémiai szabadság helyreállítását.

A Nyugati Fény kérdésére Molnár Csaba kifejtette, hogy a Völner– Schadl-botrány kapcsán Polt Péter kivételesen nem akadályozta meg az igazságszolgáltatást. Ennek ellenére ügyek százainak kellene terítékre kerülniük, és a kormányzat legfelsőbb politikusainak bilincs járna – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy nem ismerjük továbbra sem „Tóni kilétét” – bár lehetséges, hogy egy miniszter –, továbbá azt sem tudjuk, hogy Varga Judit igazságügyi miniszternek mi köze lehet a botrányhoz. A szokásos ügymenetet láthatjuk: picit megbirizgálják a szálakat, de nem jutnak el az ügy valódi tartalmához – fogalmazott a politikus.

Völner Pál hosszú időre börtönbe fog kerülni, ezt nem nehéz megtippelni. Az lenne a feladat, hogy

a közelébe kerüljön még néhány kormánytag,

akiknek szintén részük volt az ügyben – mondta az árnyék-kancelláriaminiszter.

Kálmán Olga kérdésünkre a lélegeztetőgépek ügyében történt iratmegsemmisítésről megjegyezte: a kormány a közpénzek elköltését szereti véka alá rejteni. Ez történt ebben az ügyben is, 20 hónap után a dokumentumokat megsemmisítették – hívta fel a figyelmet a szóvivő.

Egy magánember életében évekig kell őrizni az iratokat, de úgy tűnik, ezek a szabályok nem vonatkoznak az Orbán-kormányra – jegyezte meg Kálmán. A lélegeztetőgépek esetében 300 milliárd forintos közbeszerzésről beszélünk – mutatott rá az árnyékkormány szóvivője. Hozzátette, hogy ezért mondja az ellenzékkel együtt az Unió is, hogy teljesíteni kell a szupermérföldköveket, amelyek révén a mostanihoz hasonló korrupciós ügyek nem fordulhatnak elő.

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek