Padlóra került a fitneszguru: Itt van Schobert Norbi megrázó vallomása (+videó)

Elárulta, most mihez kezd.

Egy több mint negyedórás riportban foglalkozott szombati adásában a Tények Plusz Schobert Norberttel, amelyben életútja bemutatása mellett, megszólaltatták a Norbi Update termékcsalád és életmód-program – már visszavonult – kifejlesztőjét is, aki a közelmúltban történt eseményekről is beszélt.

Korábban megírtuk, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította: a fitneszguru márkája több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat, amiért 40 millió forint bírságot róttak ki rájuk.

A történtek után Norbi úgy döntött, végleg visszavonul, mert annyira „padlóra küldte” őt az ügy, később azonban megmagyarázta, hogy ezt mégsem úgy értette.

„Mindenből vissza tudok jönni, mert a jóistennek valami terve van velem szerintem,

de az Update-ből és a kommunikációmentes kommunikációból elegem van. Tehát ha kihozok egy új terméket, és azt mondom, hogy »itt az új kenyerem, edd meg, mert finom«, akkor megkérdezik, hogy mitől drágább, mint a másik, és én nem mondhatom azt, hogy azért, mert több benne a fehérje, több benne a rost, kevesebb a szénhidrát, és ennek ilyen és ilyen és ilyen hatása van, mert akkor viszont szét leszek büntetve. Szóval a kommunikációban fogok visszavonulni mindenképpen, valami mást fogok csinálni”

– mondta Norbi, aki később úgy fogalmazott:

„Sajnos aki arra számít, hogy Norbi mint életmódelőadó elő fog állni és tart egy konferenciát, előadást… Nem fogom megtartani, mert ha valaki felveszi és feljelent egy szavam miatt, akkor szét leszek cseszve. Nem fogok a Facebookon sem live-ozni.

Igazándiból azt gondolom, hogy

ezek a szigorú szabályzások, amiket az Európai Unió erőltet a tagországokra

– és a GVH is jogszerűen járt el –, ezek szétcseszik nemcsak az én, hanem az összes edző, életmódszakember kommunikációs lehetőségeit.”

Rubint Réka az esettel kapcsolatban elmondta: mindennek oka van, tanulni kell a történtekből.

„A koronát meg kell igazítani, és menni kell tovább”

– fogalmazott.

Rubint Réka szerint minden nehézség egy lehetőség arra, hogy tanulva belőle egy magasabb szintre lépjünk.

„És hogyha most van ez a bírság, ami ugye a jogszabály miatt jogos, akkor állunk elébe és méltón viseljük a támadást Norbival együtt, hiszen egy család vagyunk. De én akkor is azt mondom: ha egy életmódszakembernek, egy edzőnek az a legnagyobb bűne, hogy

az egészségre próbálja nevelni és ösztönözni az embereket, akkor legyen így!”

– mondta.

Schobert Norbi a riport végén megerősítette: az Update nem szűnik meg, de neki most muszáj meghúznia magát.

„Kicsit befelé kell, hogy forduljak, és át kell gondoljam a világ és az én szerepemet, mert azt gondolom, hogy 30 év után nem ezt érdemeltem”

– vallotta meg.

Videó:

Kapcsolódó:

Dráma Schobert Norbinál: „Eddig bírtam. Visszavonulok!”

https://nyugatifeny.hu/2023/05/12/video-izekre-szedte-schobert-norbi-allitasait-a-taplalkozasi-szakerto

Valódi Hírek