Botrány: Durva, amit bejelentett a rendőrség a karmelita ellen tüntetőkkel szemben

Közölték, „dinamikusabb tömegkezelési taktikát” is alkalmazhattak volna.

A rendőrség tájékoztatást adott a bejelentett és a jogellenes gyűlésekkel kapcsolatos eljárásokról a május 3-i státusztörvény elleni tüntetésekhez kapcsolódóan.

Felhívták rá a figyelmet: a gyülekezési jog rendkívül széles körű alkotmányos alapjog, de nem korlátok nélküli.

„A demonstrációk résztvevői nem veszélyeztethetik a közrendet, közbiztonságot, vagy mások jogait, szabadságát, és ha a rendőrség ilyet tapasztal, fel kell lépnie a rend helyreállításáért”

– közölte Gömbös Sándor dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hivatalának vezetője egy keddi háttérbeszélgetésen az MTI beszámolója szerint.

Hozzátette: csak a békés, fegyvertelen gyülekezés joga részesül alkotmányos védelemben, aki felfegyverkezve, arcot eltakarva vesz részt egy gyűlésen,

bűncselekményt követ el.

A gyülekezés szervezője az, aki bejelenti a rendezvényt előzetesen, hogy a rendőrség felkészülhessen a feladatai ellátására. A szervező befolyással van a rendezvény menetére, ezenfelül a gyűlésen a rend fenntartása elsődlegesen az ő feladata – tudatta Gömbös.

„Ugyanakkor a rendezvény résztvevőinek is kötelezettségeik vannak, így például kötelesek követni a szervező és a rendezők rendfenntartásra irányuló utasításait. A gyűlés szervezőinek, résztvevőinek és a rendőrségnek együtt kell működnie bejelentett és be nem jelentett gyűlések esetén is”

– mondta a dandártábornok.

Kijelentette: a demonstráció résztvevői nem követhetnek el jogszerűtlen cselekményt, például nem bánthatnak senkit, nem rongálhatnak vagyontárgyat. Amennyiben ezt megteszik, szembe kell nézniük a következményekkel – figyelmeztetett.

„Ha a gyülekezés békés jellege megszűnik, és ez mindenki számára nyilvánvalóvá válik, akkor mindenkinek kötelessége a gyűlést elhagyni, a szervezőnek pedig törekednie kell a jogszerű állapot helyreállítására.

Amennyiben ezt nem teszi meg, a rendőrség lép fel ennek érdekében”

– fűzte hozzá.

A Karmelita kolostornál történtekkel kapcsolatban a rendőrség közölte: „a nem bejelentett gyülekezés békés jellege megszűnt, amikor a demonstrálók elbontották az építési terület kerítését.”

Gömbös Sándor hangsúlyozta: a rendőri intézkedésnek mindenki köteles alávetni magát, így ha valaki a rendőri felszólítás után is a jogszerűtlen tömegben marad, számolnia kell azzal, hogy ha a rendőrség megkezdi a jogszerű intézkedését, a rend helyreállítását, akkor

a rendőrség nem lesz képes és nem is köteles az egyéni felelősségét vizsgálni.

„Még abban az esetben sem válik jogszerűtlenné a rendőri intézkedés, ha később az érintett felelősséget nem állapítják meg”

– jelentette ki.

A rendőrség közölte, „sokkal határozottabban is” felléphettek volna a Karmelitánál.

Kitért rá: a rendőrség többi között a helyszín, az idő, a rendőrség iránt tanúsított magatartás alapján dönt arról, hogyan lép fel a „jogsértőkkel„, például a kordonbontókkal szemben. Azt is mondta: amennyiben a demonstrálók magatartása nem jelent kockázatot, a rendőrség „megpróbál” toleránsan eljárni.

Házi Miklós százados, a Készenléti Rendőrség kiképzési és módszertani alosztályának munkatársa a május 3-i eseményről azt mondta: az építési területen található anyagok, törmelékek, vascsövek és a tömeg magatartása miatt reális volt a sérülés veszélye. Hozzátette: a rendőrök biztonságáért a rendőrségnek lehetőségében állt, hogy

sokkal határozottabb, dinamikusabb tömegkezelési taktikát alkalmazzon„,

de erre nem került sor.

(MTI)

Kapcsolódó:

Itt a válasz: A karmelita elé vonulnak az anyák a gyerekeket bántalmazó rendőrök miatt

Betelt a pohár: Kőkeményen nekimentek Pintéréknek a szakszervezetek

https://nyugatifeny.hu/2023/05/05/arnyekkormany-fuggetlen-vizsgalatot-kovetelunk-a-diakok-elleni-rendori-eroszak-kivizsgalasara

Valódi Hírek