Független vizsgálatot követel a DK a diákok elleni rendőri erőszak kivizsgálására

Ártatlan diákokat fújtak le könnygázzal, bilincseltek meg és tartottak fogva.

„Az árnyékkormány független vizsgálatot követel a diákok elleni rendőri erőszak kivizsgálására, amelybe meg kell hívni a diákszervezetek, valamint nemzetközi és hazai jogvédő szervezetek képviselőit is”

– közölte lapunkhoz eljuttatott pénteki közleményében Mustó Géza, a DK árnyék-belügyminisztere.

Ártatlan, senkit sem veszélyeztető, gyülekezési jogaikkal törvényesen élő diákokat fújtak le könnygázzal, bilincseltek meg és tartottak fogva órákon át a hatóság emberei minden jogalap nélkül. Az erőszakos rendőri fellépés aránytalan, jogtalan, szakszerűtlen volt, így a következményekkel fog járni – összegezte az árnyék-belügyminiszter.

Az árnyékkormány hangsúlyozza, hogy az erőszak minden formáját elítéli, azt pedig emberileg és politikailag is elfogadhatatlannak tartja, hogy a hatalom erőszakkal tántorítson el fiatalokat a gyülekezési joguk gyakorlásától – közölte Mustó, hozzátéve, hogy a Demokratikus Koalíció az árnyékkormány megbízásából, parlamenti határozatként az Országgyűlés elé terjeszti a követelést.

Valódi Hírek