DK: Összehívjuk a Népjóléti Bizottságot, hogy Takács Péter adjon magyarázatot az egészségügy összeomlására

A párt szerint katasztrofális állapotban van az egészségügy.

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője, a Népjóléti Bizottság elnöke meghívta a Népjóléti Bizottság következő ülésére a Fidesz képviselőit, hogy beszámolhassanak róla, „ki is a felelős az elfogadhatatlan helyzetért”.

„A DK minden eszközt meg fog ragadni, hogy szembesítsük a kormányt az elmúlt 13 év pusztításával. Az egyik legsúlyosabb bűnük az egészségügy tönkre tétele, így alaposan ki fogjuk kérdezni Takács Péter államtitkárt, aki a Népjóléti Bizottság ülésén fogja képviselni a kormánypártot”

– hangsúlyozta a politikus a közleményében.

Az ülésre a Magyar Orvosi Kamarát és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának a vezetőit is meghívta Varga.

Szerinte Orbán Viktor példátlan válságba sodorta az országot

„Ő tette tönkre az egészségügyet, ő okozta az orbáni inflációt és a történelmi élelmiszer-drágulást, Orbán miatt élünk ma rosszul. Mára az Árnyékkormány maradt Magyarország egyetlen reménye arra, hogy minden magyar európai egészségügyben gyógyulhasson”

– fogalmazott.

 

Valódi Hírek