Nagyon kiakadt Varga Ferenc, amiért Novák Katalin terroristáknak adott elnöki kegyelmet

Közölte, az ügy minden jóérzésű emberben komoly indulatokat vált ki.

Varga Ferenc országgyűlési képviselő, nemzetiségi önkormányzatokért felelős árnyékkormánybiztos rendkívül éles hangvételű levelet közölt Facebook-oldalán.

A politikus részletesen kifejtette, mit gondol arról, hogy Budaházy Györgyöt elnöki kegyelemben részesítette Novák Katalin.

Varga Ferenc bejegyzését változtatások nélkül közöljük:

„Olvasom az Országos Roma Önkormányzat közleményét, amelyben a jogerősen terrorcselekményért elítélt Budaházy György kegyelemben részesítésével kapcsolatban egy kicsit számonkérő módon várják a Parlamentben ülő roma származású képviselők megszólalását.

Tisztelt Országos Roma Önkormányzat!

Minden roma származású képviselő nevében nem beszélhetek, nem is szeretnék, azonban a részemről szeretném tisztázni az álláspontomat.

A pártom a Demokratikus Koalíció közleményben reagált a véleményem szerint megengedhetetlen és rendkívül vérlázító elnöki kegyelemre, amelynek egy részlete világossá teszi a DK, azaz az én álláspontomat is:

»Budaházy György és a többi elítélt terrorista szabadon engedésével

Orbán Viktor újra politikai erőszakot zúdít Magyarország utcáira.

Mindezt összefüggésben van a megélhetési válsággal is, amelyet képtelen kezelni a kabinet. Ezért

Budaházy kiengedésével további erőszakra buzdíthatja

a szélsőjobboldali, neonáci terroristákat az ellenzéki pártok, politikusok és kormányellenes civil aktivisták ellen,

ha erre Orbánnak szüksége lesz.

Ezért az Orbán-kormány leváltása után Budaházy és társai vissza fognak kerülni a börtönbe.«

Ez az ügy nemcsak a hazai cigányságban, hanem minden jóérzésű emberben komoly indulatokat vált ki, a Demokratikus Koalícióban nincs megkülönböztetés, mi minden embert képviselünk nemzetiségi hovatartozástól függetlenül.

Megértem és átérzem a hazai roma közösség, így az Országos Roma Önkormányzat felháborodását is, de szeretném felhívni a figyelmüket, hogy a Parlamentben egy roma származású képviselő van, aki ha akarná meg tudná akadályozni a Fidesz és a Mihazánk egyre nyíltabb összejátszását, melyben Budaházy György szabadon engedése egy újabb lépcsőfokot jelent a két párt között.

Ez a képviselő nem más, mint Sztojka Attila

roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, országgyűlési képviselő, ha valakit számon akarnak kérni az üggyel kapcsolatban, akkor legyenek szívesek és forduljanak a Fideszhez és a kormánybiztoshoz.

Emlékeznek rá ki volt az egyetlen roma származású képviselő, aki a Parlament falai között nyíltan és kendőzetlenül beszélt a rasszizmusról, a gyűlölet vámszedőiről és a kormány néma hallgatásáról?

Ha nem, akkor javaslom, hogy nézzék meg az ezzel kapcsolatos felszólalásaimat.

Tisztelt Országos Roma Önkormányzat!

Remélem így tisztább képet kaptak arról, hogy a hazai cigányság felzárkóztatásának, képviseletének kudarcaival kapcsolatban kik azok, akik számon kérhetőek.

Jó munkát kívánok Önöknek,

és bízom benne, hogy 2019-es megválasztásuk óta végre rálépnek arra az útra,

ami hazánk legnagyobb kisebbségének a cigányságnak a hatékony érdekképviseletével van kikövezve.

Tisztelettel,

Varga Ferenc
Országgyűlési képviselő, nemzetiségi önkormányzatokért felelős árnyékkormánybiztos”

(Varga Ferenc/Facebook)

Valódi Hírek