Döntöttek: Újra meghosszabbíthatják a háborús veszélyhelyzetet Orbánék

Nincs vége.

Megemlékezésekkel kezdődik az Országgyűlés kéthetes ülése kedden, amikor 13 törvényjavaslat bizottsági jelentéseit és az összegző módosító javaslatait is megvitathatják a képviselők.

Az eheti háromnapos ülés első ülésnapja 13 órakor kezdődik.

A képviselők megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Bajkai Istvánról, a Fidesz országgyűlési képviselőjéről és további három egykori képviselőről: a nemrégiben elhunyt Páris Andrásról (SZDSZ), Götzinger Istvánról (MSZP) és Pásztor Gyuláról (FKGP, EKgP).

Napirend előtti felszólalásokat követően két és fél órán át interpellációk, majd azonnali kérdések hangzanak el.

A parlament várhatóan megvitatja az Egyetemes Postaegyesület Alapokmánya több módosítását kihirdető törvényt, amelyet Novák Katalin köztársasági elnök még tavaly novemberben küldött vissza megfontolásra az Országgyűlésnek.

Az államfő a ki nem hirdetett jogszabállyal kapcsolatban alapvető jogi problémának minősítette, hogy az ténylegesen nem tartalmazza az összes olyan nemzetközi jogi dokumentum szövegét, amelynek kihirdetésére a törvény címe és paragrafusai utalnak. A törvényhez egy több mint ötszáz oldalas módosító javaslatot nyújtott be a törvényalkotási bizottság.

Az ülés során a bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitáira is sor kerül.

A napirenden szerepel egyebek mellett az egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosítása, amely érinti a humánreprodukció, a halottvizsgálat, az önálló orvosi ellátás, az orvosesztétikai beavatkozások szabályait.

Vita lesz az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségével kapcsolatos feladatok ellátására irányuló jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó rendelkezésekről.

A javaslat egyebek mellett azt is tartalmazza, hogy azonnali hatállyal fel kell függeszteni azt a végrehajtót, aki közvádra üldözendő szándékos bűncselekmény miatt áll büntetőeljárás alatt; a felfüggesztett végrehajtó nem gyakorolhatja a kari tisztségéből eredő jogait.

Közölték: a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló törvény módosításával lehetővé válik, hogy

a kormány a veszélyhelyzetet további 180 nappal meghosszabbíthassa.

Az utolsó keddi napirendi pont az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos szabályok módosítása lesz, amely az uniós források lehívása érdekében az igazságügyi törvények módosítását is tartalmazza.

(MTI)

Valódi Hírek