EU-zászlók kerültek fel a karmelita kolostorra, aztán a rendőrök hirtelen megszaporodtak Orbán hivatala előtt

Akciózott a Momentum.

A Momentum a Karmelita kolostor elé vitte az Európai Unió zászlóját, hogy a párt emlékeztesse Orbán Viktorékat az egyetértésre, amely az uniós csatlakozás felé terelte Magyarországot – derült ki a Momentum hétfői Facebook-videójából.

Kele János, a párt elnökségi tagja szerint Magyarország még sosem volt ilyen messze az európai közösségtől. Emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbánék rendeletekkel kormányoznak, illetve kordonokkal védik magukat a Karmelitánál a magyar emberektől, ezeknek pedig szerinte nincs helyük egy európai országban.

Kiemelte, hogy a kormány gyermek-, szülő-, és tanárellenes „bosszútörvényeket” hoz, korlátozza a munkavállalók jogait és korlátozza a szólásszabadságot.

A felvételeken látszik, ahogy

rendőrök gyülekeztek

a kordonra kifeszített zászló mellett:

A Momentumnak nem ez az első akciója a Karmelita előtt, korábban többször beszámoltunk a Hadházy Ákossal közös kordonbontó-akcióikról, amelyekbe a hatóság emberei rendszeresen beavatkoztak.

A független országgyűlési képviselő ellen még eljárás is indult az esetek után, ám ő úgy fogalmazott, hogy ezek az akciók szimbolikus jellegűek, és azt jelzik, hogy

nem fogadják el a kormány piszkos játékszabályait.

(Momentum Mozgalom/Facebook)

Valódi Hírek