Árnyékkormány: Nyugdíjkorrekcióra van szükség minden negyedévben

Az infláció óriási méreteket öltött, így csak ebben látják a megoldást.

Az árnyékkormány 13 pontos inflációellenes csomagja minden negyedéveben nyugdíjkorrekciót biztosítana, hogy segítse az idős embereket a gyorsuló inflációval szemben – hangsúlyozta Gy. Németh Erzsébet a Demokratikus Koalíció keddi, online sajtótájékoztatóján.

A szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszter kiemelte: az infláció mértéke már

több mint háromszorosa az uniós átlagnak,

nyugdíjasok százezrei szembesültek a megélhetési válsággal.

A kormány ráadásul szándékosan alábecsüli a drágulás mértékét, hogy jóval kisebb nyugdíjat kelljen emelnie, mint amekkora a nyugdíjasoknak törvényesen járna – véli a politikus.

Sőt az első negyedéves emelést már az áprilisi nyugdíjakkal együtt ki kellett volna fizetni Orbán Viktoréknak – tette hozzá.

Az árnyékkormány szerint a nyugdíjkorrekció mértékét

a drágulás valódi mértéke alapján,

vagyis a negyedéves inflációs adatok szerint kell megállapítani.

Olyan alapvető élelmiszerek drágultak a duplájukra, sőt 110-160 százalékkal egy év alatt, mint a kenyér, a tejföl, vagy a sajt – mutatott rá Gy. Németh Erzsébet, hiszen ő maga is találkozott olyan idős emberekkel, akik a boltok polcai előtt számolgatták a pénzüket.

„Európa szégyene, ami Magyarországon zajlik.

Kizárólag Orbán Viktor miatt élnek rosszul a magyar nyugdíjasok”

– hangsúlyozta a szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszter.

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek