Aggódhat Orbán: Súlyos adatok érkeztek az inflációról

A legtöbb uniós országban már hónapok óta egy számjegyű az infláció.

Az eurózónába tartozó 21 ország márciusi inflációs átlaga 6,9 százalék – derült ki az Eurostat előrejelzéséből.

Így ezekben az országokban – szám szerint 15-ben – egészen jól látható, hogy már megvalósult Orbán Viktor nagy álma, amit tavaly tűzött ki célul: a sokat hangoztatott „egy számjegyű infláció”.

Az infláció az előzetes adatok alapján pedig az alábbi módon alakult:

  • Luxemburgban 3 százalék,
  • Spanyolországban 3,1 százalék,
  • Hollandiában 4,5 százalék volt 2023 márciusban,
  • Lettországban 17,3 százalék,
  • Észtországban 15,6 százalék
  • Litvániában pedig 14 százalék.

Az eurózónában már tavaly december óta egy számjegyű az inflációs átlag, akkor 9,2 százalék volt, ami azóta hónapról hónapra tovább csökkent. A 21 ország közül mindössze hat országban volt két számjegyű az infláció mértéke.

Magyarországon tavaly szeptember óta folyamatosan 20 százalék fölött van a pénzromlás mértéke, az Európa-rekorder élelmiszer-infláció pedig a 40 százalékot is meghaladja.

Legutóbb Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nyilatkozott az „egy számjegyű” inflációról. A miniszter pedig világossá tette, hogy ez a legkedvezőbb forgatókönyvek szerint is csak az alacsonyan tartott bérekkel érhető el.

„Ez akkor tud megoldódni, és szomorú ezt mondani, hogyha a béreknek a növekedési üteme az infláció növekedésétől elmarad”

– fogalmazott Nagy Márton.

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek