Mi történt? Árulkodó képet posztolt Vajna Tímea

Kezelésen is részt vett.

Évek óta vágyik az anyaságra Vajna Tímea, csütörtökön az Instagramon osztott meg egy 24 óráig elérhető sztorit, amin éppen infúzióra volt kötve.

Az üzletasszony egy NAD+ pótláson vett részt, amely a sejtek anyagcseréjében játszik nagyon fontos szerepet.

A Nikotinamid Adenin Dinukleotid nevű molekula elengedhetetlen az emberi test túléléséhez

– számolt be róla a Bors.

Ahogy korábban megírtuk, Tímea karácsonykor elvetélt. Elmondása szerint egy rossz petesejt okozhatta a történteket, valamint a kora és a mögötte álló stresszes időszak sem segített.

„Valószínűleg, ha tudtam volna fiatalon gyereket szülni, és nem 40 felett kapkodni, akkor minden más lett volna és egyszerűbb, de hát így hozta az élet… Ezért minden hölgynek azt tanácsolom, hogy 35 éves kora előtt fagyassza le a petesejtjeit biztonságképp, mert ki tudja, hogyan alakul a párkapcsolata, munkája, élete”

– tanácsolta az üzletasszony.

A kezelés a petesejtek regenerálódását is segíti, valamint szerepe van az energiaszállításban, a károsodott DNS helyreállításában, és az öregedéssel is összefügg.

Tímea csütörtökön egy vacsorán is részt vett, igazi ínyencségeket fogyasztott, extra kaviárral.

A Ripost szerint a nyers halak fogyasztásától óva intik a várandós nőket, mert többek között baktériumok és vírusok is lehetnek az ételekben. A kaviárról megoszlik a vélemény, bár többen úgy vélik, ha megfelelően van elkészítve, hőkezelve, akkor nem okozhat gondot. A fotó arra is utalhat, hogy

a babaprojekt még egy picit várat magára.

Tímea Instagramján korábban több sztorit is megosztott az endometriózisról, ezek folyamatosan elérhetőek az oldalán. Az üzletasszony igyekszik a legtöbb tapasztalatát megosztani a témával kapcsolatban, ezzel is segítve a hozzá hasonló helyzetben lévő nőket.

Forrás: Vajna Tímea/ Instagram

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Timea Vajna (@timeavajna) által megosztott bejegyzés

(Vajna Tímea/Instagram)

Valódi Hírek