FRISS: Szijjártó Péter üzent a vád alá helyezett Donald Trumpnak (+videó)

Gratulált neki.

Beszámoltunk róla, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Brüsszelben vett részt a NATO külügyminiszteri tanácskozásán. A tárcavezető a brüsszeli sajtótájékoztatón reagált a Donald Trump volt amerikai elnökkel szembeni vádemelésre is.

Szijjártó szerint „a mainstream veszélyként, fenyegetésként tekint” a volt amerikai elnökre, aki ellen kedden emeltek vádat.

Mint ismert, Trumpot üzleti csalással vádolják, miután ügyvédjén keresztül 130 ezer dollár kenőpénzt fizetett egy felnőttfilmesnek 2016-ban, hogy hallgatásra bírja. Donald Trump az első volt amerikai elnök, aki ellen valaha is vádat emeltek.

„Az látszik, hogy a mainstream, s legyen az a politikai, legyen az az igazságszolgáltatási világ, legyen az a média, ki nem állhatja Donald Trumpot. A mainstream veszélyként, fenyegetésként tekint Donald Trumpra, és semmibe veszi a népakaratot ebből a szempontból.

Ezért mi sok sikert, kitartást kívánunk az elnök úrnak,

és őszintén reméljük, hogy a magyar-amerikai politikai kapcsolatok ismét lesznek abban a formában, mint egyszer már voltak”

– mondta a sajtótájékoztatón a külügyminiszter.

Videó:

Az Orbán-kormány rendre megnyilvánul világpolitikai kérdésekben. Szijjártó Péter legutóbbi ilyen jellegű harcias megmozdulása az volt, amikor David Pressman amerikai nagykövet súlyos kritikáira reagált.

„Több tiszteletet kérünk a magyaroknak, még a nagykövet úrtól is!”

– mondta akkor idegesen Szijjártó Péter.

(Szijjártó Péter/Facebook)

 

Valódi Hírek