Hivatalos: Vádat emeltek Donald Trump volt amerikai elnök ellen

Trump azt állítja, „boszorkányüldözés” folyik ellene.

Egy New York-i esküdtszék csütörtökön vádat emelt Donald Trump volt amerikai elnök ellen azért, mert a vád szerint a 2016-os elnökválasztási kampány során hallgatási pénzt fizethetett egy porn*színésznőnek – közölte két bírósági forrás az Egyesült Államokban a hírügynökségek beszámolója szerint.

A vádemelést Trump ügyvédje is megerősítette, így

Trump lett az első volt amerikai elnök, aki ellen valaha is vádat emeltek,

azonban ő közleményében ártatlannak vallotta magát az ügyben.

A manhattani speciális esküdtszék viszont most úgy döntött, hogy van elegendő bizonyíték ahhoz, hogy vádat lehessen emelni a volt amerikai elnök ellen. Trumpnak várhatóan a jövő héten kell majd megjelennie a New York-i büntetőbíróságon.

A CNN arról írt, hogy

Trumpnak több mint 30, üzleti csalással kapcsolatos váddal kell szembenéznie.

A vádiratot titkosították, ezért, hogy pontosan mik a Trump ellen felhozott vádak, egyelőre nem lehet tudni.

Az már korábban kiderült, hogy a New York-i ügyészség hallgatási pénzek kifizetésének gyanújával már 2019 óta folytat vizsgálatot Trump ellen.

Alvin Bragg manhattani ügyész az év elején mutatott be bizonyítékokat az esküdtszéknek, azt állítva, hogy Michael Cohen, Trump korábbi ügyvédje 130 ezer dollárt fizetett Stormy Daniels művésznéven ismert porn*színésznőnek még 2016-ban azért, hogy hallgatásra bírja a Trumppal folytatott viszonyáról.

Mint arról korábban beszámoltunk, Donald Trump közösségi oldalán posztolt arról, hogy várhatóan le fogják tartóztatni a manhattani kerületi ügyészség által indított ügyben, és tiltakozásra szólította fel támogatóit.

Trump ügyvédje akkor azt közölte, hogy az ügyészi hivatal a hónap elején meghívta a korábbi elnököt, hogy tanúskodjon, ami szakértők szerint annak a jele, hogy közeleg a vádemelés, ami most meg is történt.

(edition.cnn.com/hvg.hu nyomán)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/03/18/itt-a-vege-letartoztathatjak-donald-trumpot

Valódi Hírek