Döbbenetes videó: Megrángatta a kamerát, majd elmenekült a tiltakozókon bosszút álló tankerületi vezető

Megfutamodott.

Marosi Beatrix, a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetője személyesen sem válaszolt a Telexnek arra a kérdésre, hogy mégis milyen megfontolásból rúgta ki azonnali hatállyal a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárát. Mint ismert, a tanárok munkatársaikkal és sok más tanárral közösen országszerte polgári engedetlenségbe fogtak, hogy így tiltakozzanak a magyar oktatás drámai helyzete miatt.

Marosi Beatrix tankerületéhez tartozik az Eötvös és a Vörösmarty Mihály Gimnázium is, ahonnan szintén kirúgtak tanárokat, akik részt mertek venni a polgári engedetlenségben, hogy így fejezzék ki véleményüket, és hogy felhívják a figyelmet az oktatás problémáira.

A lap most egy ferencvárosi nyilvános rendezvényen kapta el a bel-pesti tankerület vezetőjét, ahol Marosi meghívott vendégként még köszöntőt is mondott. Emlékeztettek, hogy Marosi a korábban írásban elküldött kérdéseikre egyszer sem válaszolt, ezért látták indokoltnak, hogy személyesen keressék meg, hogy így próbáljanak meg választ kapni kérdéseikre.

Marosit pedig többek között kérdezték arról, hozzájárul-e ahhoz, hogy

a diplomájához kötődő plágiumgyanút érintő vizsgálatot lefolytathassa

a diplomát kiállító Kodolányi János Egyetem.

Az egyetem elévülésre hivatkozva a vizsgálatot nem látta szükségesnek lefolytatni. Az egyetem közlése szerint a vizsgálat csak akkor végezhető el, ha a diplomamunka szerzője (Marosi) ehhez hozzájárulását adja, ez azonban a mai napig sem történt meg.

Videó:

Mint a felvételen látható, Marosi a kérdéseket sem volt hajlandó meghallgatni, ezért arra sem adott érdemi választ, hogy mikor óhajtana reagálni az írásban feltett kérdésekre. Marosi válaszadás helyett inkább úgy gondolta, megpróbálja kirángatni a telefont a riporter kezéből, amivel a beszélgetést rögzítették (volna).

A kirúgások miatt mind a Kölcsey, mind az Eötvös és a Vörösmarty tanárai munkaügyi bírósághoz fordultak.

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek