Mi történt? Végrehajtás indult Schobert Norbi cége ellen

Az ág is húzza.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy tavaly decemberben nagy bajba került Schobert Norbi, ugyanis egymás után zártak be cégei, amelyekben a fitneszpápa termékeit árulták. Akkor még Norbi nem vallotta be, hogy a csőd szélén állnának, pusztán logisztikai nehézségekkel magyarázta a bezárásokat.

Az üzletek viszont azóta sem nyitottak ki, a Blikk pedig arról számolt be, hogy

végrehajtás indult a Norbi Update Lowcarb Zrt. ellen.

A cégkivonat és egyéb elérhető adatok alapján a végrehajtás elrendelésének időpontja: 2023. március 20.

„A végrehajtás sorsa és cégjogi következménye attól függ, hogy a cég hogyan reagál erre, ha nem fizet és nem emel kifogást, akkor súlyosabb következmények lehetnek (pl. felszámolás kezdeményezése), de ha kisebb összegről van szó, és a cég elismeri a tartozását, akkor ilyenkor a leggyakrabban az történik, hogy fizet, és leveszik róla a végrehajtást”

– mondta a lapnak a Bank360 szakértője.

„Biztosan valamilyen kifogásolt számla miatt lehet,

de ilyen mélyen nem foglalkozom a cég ügyeivel,

ezekkel a dolgokkal a társaság könyvelője és jogásza foglalkozik”

– magyarázkodott Norbi, aki később hozzátette, a könyvelőjétől azt a tájékoztatást kapta, hogy a végrehajtásban érintett összeg már ki lett fizetve, néhány nap átfutási idő, míg a nyilvántartásokban is látszik majd, hogy a végrehajtást levették a cégről.

(blikk.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Nagy a baj? Megszállta Schobert Norbi cégeit a Gazdasági Versenyhivatal – elkezdődött a fitneszpápa tárgyalása

 

Valódi Hírek