Varga Judit sebtiben reagált, miután megtudta: még mindig nem ad pénzt az EU a kormánynak

Több dátumról is szó volt.

„Fel kell gyorsítani a tárgyalási folyamatokat”

– kezdte keddi Facebook-posztját Varga Judit, amelyben arra reagált, hogy még mindig nem jönnek a Magyarország számára nyújtandó uniós támogatások.

Az igazságügyi miniszter az EU-s források megérkezését sürgeti, hogy a kormány legalább az év második negyedévében hozzájusson a brüsszeli támogatásokhoz. Varga hozzátette: ez a pénz a magyar embereknek jár.

A legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely állította: Tőlük már áprilisban is jöhetnek az uniós pénzek. Ömleni ugyan nem fognak még a források,

a tárcavezető szerint az Unió visszajelzései késnek,

a Bizottság pedig nem jogszerűen jár el Magyarországgal szemben.

Csak az igazságszolgáltatás terén van egy horizontális feljogosító feltétel, erről már egyeztettek a Bizottsággal, válaszra várnak, és az ügyben már nincs vita – állította a Fidesz politikusa. Más miatt is blokkolják az uniós forrásokat: a „családvédelmi”-nek nevezett melegellenes törvénybe is beszállt az Unió, de Gulyás szerint a magyar kormány egyelőre nem lát okot a változtatásra.

Hozzátette:

elképzelhető, hogy olyan bírósági döntés születik majd, amely nem nekik kedvez,

ekkor a kijelölt keretek mentén haladnak tovább.

Februárban írtunk róla, hogy lelassultak a tárgyalások, a megegyezés kapcsán áprilisról és májusról szóltak a jóslatok: ekkor értékelheti a Európai Bizottság azokat a jogszabályokat, amelyek elfogadása lezárná a jogállamisági eljárás kérdését. Ezután kerülhet a Európai Tanács elé a források feloldásáról szóló javaslat, azaz:

legkorábban az év második felében érkezhetnének a brüsszeli pénzek.

Eközben Orbán Viktorékat megkerülve is lehet uniós támogatáshoz jutni:

„A mostani hétéves EU-költségvetés az előzőnél 15 százalékkal több közvetlen, azaz nem a kormányokon keresztül elosztott forrást tartalmaz, ez az összeg hozzávetőleg 280 milliárdról 320 milliárd euróra emelkedett „

nyilatkozott korábban Cseh Katalin.

Ez azt jelenti, hogy az összegekre közvetlenül a brüsszeli intézményeknél lehet pályázni, egy részüket pedig a tagállamokban működő közvetítők osztják szét. A forrás tehát független a magyar jogállamiságról szóló vitáktól.

(Varga Judit/Facebook)

Valódi Hírek