Kicselezik Orbánékat: Rengeteg pénz érkezik Magyarországra a kormány akarata nélkül

Hatalmas összegre lehet pályázni.

Ugyan szűkös, de több a semminél a közvetlen uniós támogatás, amelyre a kormány bevonása nélkül pályázhatnak civilek és önkormányzatok.

„A mostani hétéves EU-költségvetés az előzőnél 15 százalékkal több közvetlen, azaz nem a kormányokon keresztül elosztott forrást tartalmaz, ez

az összeg hozzávetőleg 280 milliárdról 320 milliárd euróra emelkedett „

– nyilatkozott a hvg360-nak Cseh Katalin momentumos EP-képviselő.

Ezekre az összegekre közvetlenül a brüsszeli intézményeknél lehet pályázni, valamint egy részüket a tagállamokban működő közvetítők osztják szét.

Magyarországon ilyen a Közös értékeink nevű program, amelynek első kiírására hétfőig tudtak pályázni az érdeklődök. Az információk szerint az 1,6 milliárd forint keretösszegű programra 310 pályázatot nyújtottak be.

Az összeget az Ökotárs Alapítvány több másik civil szervezettel osztja szét olyan szervezetek között, amelyek elkötelezettek a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok mellett.

A forrás tehát független a magyar jogállamisági vitáktól,

a magyar támogatások a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program keretéből érkeznek, amelyre az Európai Bizottságnál lehet pályázni.

Jávor Benedek, a főváros brüsszeli képviselője szerint már 2019 óta, Karácsony Gergely megbízásából próbálják elérni, hogy ilyen jellegű támogatások kerüljenek a már szinte kész uniós költségvetésbe.

„Ennek az eredménye, hogy sikerült az Európai Városi Kezdeményezés keretét megnövelni, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz forrásaira pedig már önkormányzatok is pályázhatnak”

– fogalmazott a Párbeszéd politikusa.

Cseh Katalin azt reméli, az eddigi sikereket növelni tudják, ha a keret felülvizsgálatakor sikerül tovább emelni az összeget.

(hvg.hu nyomán)

Valódi Hírek