Érik a botrány: Már vizsgálja a Médiahatóság Bencsik András nagy vihart kavart kijelentését

Ennek még súlyos következményei lehetnek.

Vizsgálatot indított a Médiahatóság, miután Bencsik András üdvözölte a melegek kivégzését a Hír TV-ben.

„Az Ön kérdésében említett műsorszámot állampolgári bejelentés alapján hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja jelenleg a Médiatanács. Az NMHH-hoz beérkezett bejelentések nyomán indult ügyekben született döntésekről azok megszületését követően, a megszokott fórumokon haladéktalanul tájékoztatást adunk”

– ezt a választ küldte a Médiatanács a Magyar Hang hétfői megkeresésére.

Arról érdeklődtek a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál, hogy mi az álláspont Bencsik kijelentéséről, és hogy milyen következményei lehetnek az elhangzottaknak.

„Van egy jó hírem is, ha megengeditek”

mondta a Demokrata főszerkesztője, aki az ugandai LMBTQ-ellenes törvényről kezdett beszélni.

A parlament döntése alapján a »bubukat«, ha összeházásodnak, kivégzik. Az amerikaiak tombolnak, az ugandai parlament 100 százalékos egyetértéssel hozta meg a törvényt

– fejtette ki Bencsik, majd hozzátette:

„Amiben az a gyönyörű, hogy ez egy jelzés, az egész világon most ugye az új kánon, az új vallás az a másságkultusz, az LMBTQ, tehát a bubuk az új szentek. És akkor erre azt mondják az ugandaiak, mi meg jól lenyakazzuk őket, hogy ha itten próbálkoznak összeállni kettesével.

Ez egy üzenet, hogy Afrika nem csak, hogy

nem vesz részt ebben a szemétségben,

hanem szembefordul”

mondta az újságíró, szerinte más afrikai országok is követik majd Ugandát.

A Sajtóklubban tett kijelentését a 27. perctől lehet nyomon követni:

(Hír TV/Facebook)

Valódi Hírek