Navracsics keményen beleállt az EU-ba: Furcsa víziói vannak a miniszternek

Úgy tudja, hogy nagy a nézeteltérés.

Aggódik a területfejlesztési miniszter az EU vezetői miatt, szerinte konfliktus van az Európai Bizottság elnöke és az Európai Tanács elnöke között.

Navracsics Tibor azt mondta, hogy a két pozíció „összeegyeztethetetlensége az unió működését szabályozó szerződésben foglalt definícióból is adódik, mert az meglehetősen nagy teret enged a személyi ambícióknak”.

A politikus Ursula von der Leyent is kritizálta. Megemlítette hogy von der Leyen már hivatalba lépésekor és úgy definiálta a saját Bizottságát, mint geopolitikai bizottság, ezzel egyértelműen jelezte, hogy külpolitikai nemzetközi politikai ambíciói is vannak.

„És tulajdonképpen itt ezek az ambíciók ütköznek most most már látványos módon össze”

– állítja Navracsics, aki szerint a bizottság elnökének álláspontja egyre jobban közelít az amerikai állásponthoz.

„Tehát ilyen értelemben elvi különbségek is látszanak, nem csak személyi különbségek. De mára ez mindenképpen politikai koncepcióbeli különbséggé is kinőtte magát, úgy tűnik”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az unió külső megítélésében ez nagy problémát okoz.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek