Odapörkölt a miniszterelnök-helyettesnek.
Perintfalvi Rita posztja annyira zseniális lett, hogy azt változtatás nélkül közöljük:
„SEMJÉN ZSOLT ÉS A MELLBEN MARADÓ TEJ: ÚJABB »VERSET« ELEMZEK KÍMÉLETLENÜL! 🤣🤣🤣
Nem akarom én bántani a miniszterelnök-helyettes urat, de van az a mondás: »Ha valaki felrak egy keretet a falra, ne csodálkozzon azon, ha mások belerajzolnak!«
A múltkor sem esett túl jól neki, amikor a véleményem szerint meglehetősen homoerotikusra sikeresett Jézus-versét elemeztem, rögtön rám is szabadította
a láncos kutyáját bayer zsolti művész urat.
De, amit most találtam, az még a korábbi ízléstelenséget és egyúttal minden képzeletemet is felülmúlja! Amúgy két dolgot nem értek, egyrészt, ha valaki ilyen magas politikai pozícióban van, akkor, hogy lehet, hogy senki nincsen, aki szólna neki, hogy ezt a rímfaragást inkább ne erőltesd Zsoltika!
A másik pedig az, hogy az író/költő által gyártott szövegek, a sorok között, vagy egészen direkt módon olvasva, a megfogalmazások mívessége, a képek és a metaforák használata rengeteget elárul az illető személyiségéről, sőt annak beteges torzulásairól is… Mielőtt elemzésemnek nekifognék, közreadom a remekművet
Adósod lett
az ember az Emberrel
az el-nem-szeretett szeretettel
mely
mint a tej
ha mellben marad
s nem tapad rá mohó ajak
oly iszonyúan fáj
(míg hiába ráng érte más-fia száj)
gennyé lesz, mert szájba nem fakadt
– ember! Látod magad?
Mint a mell, a gennyé rohadt tejjel
úgy állunk a szeretettel.
/Semjén Zsolt: Esendő/
Hát… Azért itt vegyünk most együtt nagy levegőt! Fújjuk ki! S mondjuk együtt aztaaa…mindenségit! Ez utóbbi lehet egyénileg variálni, de én szokásomhoz híven úrinő maradok és nem szeretném, hogy letiltson a fészbuk…
»Mint a mell, a gennyé rohadt tejjel
úgy állunk a szeretettel.«
Ez a záróakkord lehetne akár az orbáni »kereszténydemokrata« rezsim mottója is!! Hiszen folyton a kereszténység és a tízparancsolat nevében beszélnek, de a szeretet tanítása valahogy még sem megy át nekik. Hiszen a politikájukat a jézusi szeretet helyett a gyűlöletre, a kirekesztésre és az ellenségképzésre építik.
Valahogy úgy, mintha mindannyian semjén zsoltik lennének, akik vágynak az anyjuk mellére, de ő inkább úgy dönt, hogy rohadjon meg benne a tej, de akkor sem adja oda az epekedő csecsemőnek.
A szeretet megtagadása ez, s nem csupán az »el-nem-szeretett szeretet.«
Innen jönne az a végtelen frusztráltság, az önszeretet teljes hiánya, vagy mondjam inkább azt, hogy parttalan önutálat, amit ez az ember és az összes NEResztény kényszeresen mások gyűlöletével kompenzál?
Hiszen amíg másokat gyűlölnek vagy mások ellen uszítanak, addig nem kell észrevenniük, hogy mennyire végtelenül utálják saját magukat”
