Mi történt? Lemondott Hódmezővásárhely jegyzője

Elmondta, miért döntött így.

Lemondott tisztségéről Karsai Éva, Hódmezővásárhely jegyzője – közölte a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal szerdán a közösségi oldalán. A jegyző a polgármesteri hivatal szerdai összapparátusi értekezletén jelentette be a döntését.

Karsai Éva február 10-től felmondási idejét tölti, utolsó munkanapja április 9-én lesz. Mint fogalmazott, a kiélezett politikai helyzetből adódó rengeteg feladat és felelősség miatt volt

kénytelen meghozni ezt a döntést.

Karsai Éva tavaly július 1-jétől töltötte be az alljegyzői posztot. A feladatot azonban már év eleje óta jegyzőként ellátta, mivel a korábbi jegyző, Tatár Zoltán február 22-én lemondott.

A hódmezővásárhelyi városvezetésből január 20-i hatállyal távozott Szabó János alpolgármester, aki mintegy másfél éven át közgyűlésen kívüli tagként látta el feladatát.

Február 9-én lemondott alpolgármesteri tisztségéről Kis Andrea MSZP-s politikus is. Az ő leváltását a polgármesteri hivatalban és a hódmezővásárhelyi politikai közösségben régóta fennálló feszültség miatt tavaly áprilisban kezdeményezte Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester, de indítványa nem kapta meg a szükséges minősített többséget a közgyűlésben. Ezt követően a polgármester elvonta Kis Andrea feladatköreit.

(Hódmezővásárhely Város gyorshír szolgálata/Facebook /MTI)

(Címlapkép: delmagyar.hu)

Valódi Hírek