Váratlant lépett a Fidesz-beruházás ellen az állami hatóság, ezt muszáj lesz betartaniuk

Fordulat.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) állásfoglalása szerint a Natura 2000-es természetvédelmi területek adatainak nyilvánossága kiemelt közérdek.

A Fertő tavi beruházással ügyében volt kénytelen a Fertő Tó Barátai Egyesület több közérdekűadat-igénylésével kapcsolatban a NAIH-hoz fordulni, mivel

az állami szervek nem voltak hajlandók kiadni a közérdekű adatokat a beruházással kapcsolatban.

A civil szervezet csütörtökön tette közzé a NAIH-döntést, amely azt követően született, hogy az egyesület sikertelenül próbálta megismerni a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. egyik szerződésének részleteit.

A 2021 decemberében kiírt közbeszerzési dokumentumban szerepel egy irányított alvállalkozó, a Corydalis Kft., amely havonta nettó ötmillió forint értékben végezte volna az amúgy a Fertő-Hanság Nemzeti Parkhoz tartozó területen a biológiai monitoringot.

A hatóság igazat adott az információt kérő környezetvédőknek

a száz százalékban állami tulajdonú Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-vel (SFTFN) szemben.

A hatóság kiemelte:

a cég „jogsértően korlátozta a bejelentő közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogát”.

A civil szervezet a mostani döntést fontos sikerként értékeli, ugyanis ez a későbbiekben, egyéb Natura 2000-területeken tervezett beruházások esetében is jelentős hivatkozási pont lehet majd.

Az egyesület által közzétett NAIH-levél többek között az alábbiakat állapította meg:

„​Jelen ügyben a monitoring-ellenőr meghatározása pedig egy olyan terület védelmére szolgál, amely a világörökség része, védett természeti terület, része a Natura 2000-hálózatnak, különleges madárvédelmi és kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület, így

a kiválasztásra vonatkozó adatok nyilvánosságához kiemelten fontos közérdek fűződik.”

A Fertő Tó Barátai Egyesület többek között azt kérdezte a SFTFN Zrt.-től, hogy milyen eljárás keretében került kiválasztásra a Corydalis Kft. a kivitelezői szerződésben nevesített monitoring-ellenőrzésre, és milyen egyéb ellen-árajánlatok érkeztek az irányított alvállalkozó kiválasztásakor. A száz százalékban állami tulajdonú cég, amely 2023. január 1-jéig az adófizetői forintokból tervezett Fertő tavi beruházásért volt felelős, a kérdésekre nem adott választ, a civil szervezet ezért fordult a NAIH-hoz.

A Fertő Tó Barátai Egyesület úgy értékelte, hogy a mostani hír keserédes siker, hiszen a beruházást 2022-ben Lázár János miniszter tízmilliárd forint elköltése után leállította.

A Fertő tavi vízitelep egykor egyetlen strandként üzemelt, jelenleg lezárt terület, a helyszínen építési anyagokat tárolnak. Mivel a zrt. megszűnt, ezért a civil szervezet álláspontja szerint a jogutód Építési és Közlekedésügyi Minisztériumnak kellene a korábban feltett kérdésekre válaszolnia. Az üggyel kapcsolatban az egyesület levélben fordult Lázár János miniszterhez.

(szabadeuropa.hu nyomán)

Valódi Hírek