Most érkezett: Vádat emeltek a férfi ellen, aki meggyilkolta Deutsch Tamás apósát

Súlyos büntetésre számíthat.

Vádat emelt az Ügyészség Deutsch Tamás apósának gyilkosa ellen. Lazsányi Lászlót 2021 decemberében halálosan megsebesítette albérlője óbudai ingatlanjában. A férfi az elkövetővel, B. Istvánnal szóváltásba keveredett, majd utóbbi egy vadászkéssel leszúrta az áldozatot.

Az elkövetőt letartóztatták, az Ügyészség sajtóközleménye szerint csütörtökön emberölés miatt vádat emeltek ellene, és

börtönbüntetés kiszabását indítványozták.

A vádirat szerint az elkövető még 2020 májusában költözött az ingatlanba, a kezdetektől nézeteltérés volt közte és az áldozat között az albérleti díj miatt. 2021 júniusától már egyáltalán nem fizetett Lazsányi Lászlónak, így ő felszólította az albérlőt, vigye el a személyes dolgait, de a vádlott válaszul birtokvédelmi eljárást kezdeményezett ellene.

2021. december 3-án az áldozat már a sokadik rongálás miatt tett feljelentést, majd az esti órákban B. István megjelent a lakásnál. Késével felfeszítette először a ház, majd a lakás ajtaját, az áldozat ezt észlelve szólt a rendőrségnek, majd felment az általa kiadott lakásba, ahol megtörtént a tragédia.

(ugyeszseg.hu)

Valódi Hírek