Rendkívüli: Odalépett az Európai Csalás Elleni Hivatal, gigantikus összeget fizettetnének vissza az Orbán-kormánnyal

Ez fájni fog.

Több mint 3,6 millió euró, azaz átszámítva több mint

1 milliárd 375 millió forint visszafizetésére tett javaslatot

az Európai Csalás Elleni Hivatal, miután lezárta egy magyar digitális projekttel kapcsolatos vizsgálatát.

Bár a közlemény nem említi, pontosan melyik projektről van szó, leírták, hogy azt az Európai Szociális Alapból finanszírozták, és célja az oktatási intézmények modernizálása, valamint az internetes tanulás hozzáférésének javítása volt.

Az OLAF az ügy kivizsgálása után megállapította, hogy a pályázat műszaki leírását az utolsó pillanatban módosították, továbbá kizárták a legolcsóbb ajánlatot tevő céget, ezzel pedig versenyelőnyt biztosítottak a győztes vállalat számára.

A csalásellenes hivatal kimondta, hogy a szabálytalanságok nem csupán az EU adófizetőire, hanem a diákok tanulmányi tapasztalataira is hatással voltak, ugyanis a projekt során jobb hardvert is lehetett volna vásárolni, ha a feltételek megfelelően teljesültek volna.

Az OLAF vizsgálói megállapították, hogy a digitális projekt hatása elmaradt a várttól, és

nem használta fel megfelelően az európai adófizetők pénzét

– írta Ville Itälät, az OLAF főigazgatója.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal a 3,6 millió eurós összeg visszafizettetését célzó ajánlását elküldte az Európai Bizottság Foglalkoztatási, Szociális Ügyek és Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának.

(Telex/OLAF)

Valódi Hírek