Bár a nemzetközi és a magyar hatóság szerint is csalás történt, a rendőrség szerint nem állapítható meg bűncselekmény.
Kilenc év után lezárták a nyomozást a szabálytalan kórházi beszerzések ügyében.
Bár az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), megállapította, hogy csalás történt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szintúgy, a rendőrséget ez nem érdekelte – írta Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő csütörtökön Facebook-oldalán.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdaságvédelmi Osztálya a képviselőnek küldött levélben arra hivatkozott, hogy
„a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”.
CT és MR készülékeket vettek lezsírozott közbeszerzéseken
Hadházy 2016-ban fedte fel a botrányos ügyet, amelynek során a GVH megállapította, hogy manipulálták a 40 milliárd forintos uniós támogatással vásárolt gépek beszerzését, ezért milliárdos büntetést is kiszabott. Az OLAF szintén csalást állapított meg az ügyben, ezért a magyar államnak vissza kellett fizetnie az uniós támogatás egy részét büntetésként.
Mindezen tények ellenére határozott úgy a rendőrség, hogy szerintük nem történt bűncselekmény.
A képviselő bejegyzését változtatás nélkül közöljük:
„KILENC ÉV UTÁN (!) LEZÁRTÁK A »NYOMOZÁST« A SZÉTLOPOTT KÓRHÁZI BESZERZÉSEK ÜGYÉBEN.
Az ügyet még az első korrupcióinfók egyikén mutattam be. De fontos, hogy két év múlva a GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL IS MEGÁLLAPÍTOTTA, hogy a 40 milliárd forintos (!) EU-s pályázatban manipulált, előre lezsírozott közbeszerzéseken vettek CT és MR készülékeket a kórházak. Emiatt milliárdos büntetést is kiszabott a hivatal. Az ügyet az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) is kivizsgálta és el is kaszálta a projektet, így a magyaroknak vissza kellett fizetnie legalább a 40 milliárd egy részét. (A pontos számot még nem tudjuk.)
Néhány tény a 2016-os korrupcióinfómból:
– Az esetek 98 %-ban EGYETLEN PÁLYÁZAT ÉRKEZETT, ebből »választottak«. A pályázatok nem nyíltak, hanem meghívásosak voltak, de itt is három ajánlatot be kell kérni. Azonban a bekért három ajánlatból kettő (nyilván aki nem nyertesnek volt beosztva) be sem adott pályázatot. -Az ajánlatokat nem a nagy gyártó cégek képviselői, hanem úgynevezett csomagoló cégek adták (akik »becsomagolják« a gépeket és raknak rá egy új árcédulát).
– A gigantikus csalás eredménye: MINDEN PÁLYÁZATNÁL JELENTŐSEN MEGHALADTA A VÉGLEGES ÁR AZ ELŐZETESEN BECSÜLT PIACI ÁRAT. Ez a túlárazás sok helyen a 100 százalékot is meghaladta. (Pl. az Uzsoki kórházban 340 millióra becsülték a beszerzést, de 660 millió lett belőle)
A GVH vizsgálati jelentése aztán egy sor egészen konkrét bizonyítékot sorakoztatott fel, többek között a szereplők levelezési alapján. A jelentés beszélt néhány titokzatos főszervezőről is . A 444 cikke szerint eredetileg Maróth Gáspár és Harmat Sándor neve merült fel a buli szervezőjeként, de aztán a végső jelentésből kivették őket. Most a rendőrségi határozatban csak az utóbbi neve szerepel (akit egyébként korábban ipari kémkedés miatt ítéltek el).
Nos, ANNAK ELLENÉRE, HOGY A GVH TÍZEZER OLDALAS VIZSGÁLAT ALAPJÁN MILLIÁRDOS BÜNTETÉST SZABOTT KI KARTELLEZÉS MIATT ÉS AZ OLAF IS CSALÁST TALÁLT. A TÚLÁRAZÁS MIATT SOK MILLIÁRD KÁR KELETKEZETT, A MAGYAR »RENDŐRSÉG« SZERINT SENKINEK NEM KELL BÖRTÖNBE MENNIE.
Kilenc év után zárták le a nyomozást
Volt ugyan három gyanúsított (a három nagy műszergyártó világcég, a Siemens, a GE és a Philips egy-egy képviselője), de a nyomozást lezáró dokumentumot aláíró dr. L. Gréta főhadnagy vagy h∗lye, vagy főnöki utasításra h∗lyének tettette magát. A dokumentum szerint 10 ezer oldalnyi GVH-s bizonyítékkal nem foglalkoztak. Csak megkérdezték a gyanúsítottakat, a kórházakat és a minisztériumot, hogy csináltak-e valami rosszat. Mivel mindenki esküdözött, hogy semmi rosszat nem tettek, le is zárták a nyomozást. A dokumentum amúgy viszonylag korrekten és konkrétan leírja a történteket, csak a végén lecsapja a dolgot annyival, hogy SAAAAJNOS nem bizonyítható semmi… Néhány jellemző mondatot ide másolok pl:
»A bizonyítékok alapján arra vonható le következtetés, hogy a gyártók/gyártói leányvállalatok – abban a tudatban, hogy a KEOP-pályázathoz kapcsolódóan kiírt mintegy 112 tenderen minden gyártó terméke esélyt fog kapni –kölcsönösen tudomásul vették. Illetve elfogadták az egészségügyi intézmények adott gyártó termékére vonatkozó preferenciáját, a kizáró műszaki specifikációk ellenére a közbeszerzési eljárások eredményét nem támadták meg. Megjegyzendő, hogy amennyiben nem nyújtottak be részvételre jelentkezést, illetve ajánlatot, jogorvoslati lehetőségük sem nyílt meg. «
Néhány végső megjegyzés ehhez az ocsmány történethez, amiben minden benne van az elmúlt 15 év nyomorából:
– Fentiek alapján is aljas cinizmus, amikor Takács államtitkár azt mondja, hogy az egészségügyben nincsenek korrupciós esetek. Így könnyű…
– Gondoljanak bele: a kormány dicsekedhetett a 40 milliárdos (EU-s pénzből finanszírozott) fejlesztéssel, de ha nem lopták volna el konkrétan a pénz felét, kétszer ennyi fejlesztést csinálhattak volna belőle.
– Az ügy ugyan 10 éves és az elévülés határán van. Azonban az aláíró rendőrnek tudnia kell: az ő tettének elévülése csak most kezd ketyegni.
Egy esetleges rendszerváltás esetén egy ilyen dokumentum felkelti a hivatali visszaélés gyanúját.
– K∗∗∗, Polt Péter!
Most azért még mindig nem engedem el teljesen az ügyet. Az itthoni »nyomozást« azért is húzták el annyira, mert az EU-s szabályok szerint az OLAF vizsgálat eredménye nem adható ki addig, amíg az itthoni nyomozás nem zárult le. Most viszont azonnal kérni fogom az eredményt és hivatalosan is jelezni fogom az OLAF felé az itthon elszabotált vizsgálat tényét. (AZ OLAF-nak ugyanis nem csak az a feladata, hogy a csalásokat felderítse, hanem azt is, ha itthon a nyomozást elcsalják) .
Teszem ezt annak ellenére, hogy a Szuverenitásvédelem és a propaganda majd ügynöközni fog emiatt is. De egyrészt nekem már mindegy, másrészt szeretem annyira a hazámat, hogy ne nézzem tétlenül, ahogyan szétlopják.”
(Hadházy Ákos/ Facebook)
Kapcsolódó:
Hadházy szimatot fogott: 16 milliárdos szoftverfejlesztést jelentettek készre, de nem működik
Hadházy újabb arcpirító „bölcsődéző” csalásról rántotta le a leplet (+fotók)