FRISS: A DK takarókat és hálózsákokat adományozott a török-szír földrengés túlélőinek (+videó)

Elsőként indítottak gyűjtést a pártok közül.

Az eddigi hírek szerint 50 ezer ember hunyt el és több százezren vesztették el otthonaikat Törökország és Szíria határán, az emberiség történetének egyik legszörnyűbb földrengésében. Bár a mentőakció még zajlik, a katasztrófa túlélői továbbra is veszélyben vannak.

A tél ugyanis még nem ért véget, és a földrengés sújtotta török és szír területeken még kemény téli hidegek tombolnak. A túlélők jelentős részének házai, lakásai romba dőltek, veszélyessé és lakhatatlanná váltak, a közszolgáltatások, így a fűtés biztosítása komoly kihívássá vált.

A földrengés túlélőinek élelmiszer és gyógyszer mellett leginkább meleg ruhákra, takarókra, hálózsákokra van szükségük, hogy átvészeljék a hideg éjszakákat.

A Demokratikus Koalíció a parlamenti pártok közül az elsők között indított gyűjtést a túlélők és a sérültek részére, a beérkezett pénzadományokat pedig takarók és hálózsákok vásárlására fordítottuk, hogy a magunk, a közösségünk szerény eszközeivel csatlakozzunk ahhoz a világméretű segélyakcióhoz, ami Törökország és Szíria megsegítésére indult – közölte a DK vasárnap.

A megvásárolt takarókat és hálózsákokat Oláh Lajos, Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselői, és Rónai Sándor, a DK EP-képviselője vitte el Törökország budapesti nagykövetségéhez, hogy az ő segítségükkel juttassuk el azokat a földrengés helyszínére.

„Büszkék vagyunk a közösségünkre, amely mindig akkor mutatja meg a legjobban az erejét, amikor a bajba került embertársainkon kell segítenünk! Így volt ez a Rezsimentő Alappal, török és szír embertársaink támogatásával, és így lesz ez a jövőben is, ha szükség lesz a segítségünkre!”

– közölték a DK politikusai.


.

Valódi Hírek