FRISS: Sanna Marin kemény üzenetet küldött Orbánnak

Elege van a magyar miniszterelnökből.

Finnország Svédországgal együtt akar csatlakozni a NATO-hoz – jelentette ki Sanna Marin finn miniszterelnök szombaton az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC).

A finn kormányfő a világ legrangosabb nemzetközi biztonságpolitikai fórumán elmondta, hogy nem tudják befolyásolni a csatlakozás tagállami jóváhagyásának folyamatát, de a jóváhagyást eddig elmulasztó NATO-tagoknak, Magyarországnak és Törökországnak

„nagyon világos jelzést”

küldtek arról, hogy Svédországgal együtt akarnak belépni a katonai-politikai szövetségbe.

Mint mondta, nemcsak azért ragaszkodnak a közös csatlakozáshoz, mert Svédország jó szomszéd és partner, hanem a NATO működésének tervezésével összefüggő gyakorlati megfontolásokból is.
Kiemelte, hogy Finnországban Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt jutottak arra a belátásra, hogy a haza függetlenségének és biztonságának megőrzéséhez csatlakozni kell a NATO-hoz.

Ugyanakkor Finnország a tagságtól függetlenül is már hosszú ideje igen sokat költ védelemre, éppen azért, mert Oroszország képében van egy „agresszív” szomszédja.

Aláhúzta: ő is azt kívánja, hogy a világ békés és biztonságos hely legyen, ahol nem kell költeni fegyverkezésre, de csak akkor lehet biztonságot teremteni a nemzetközi viszonyokban, ha a demokratikus országok erősek katonailag.

Európának és a világ más demokratikus országainak szükségük van a katonai erőre mint eszközre, amellyel rá tudják kényszeríteni az olyan autoriter országokat, mint Oroszország, hogy „kétszer is meggondolják, valóban akarnak-e erőszakot alkalmazni másokkal szemben”.

A Nyugat „nagyot hibázott”, amikor az Ukrajnához tartozó Krím-félsziget nemzetközi jogot sértő bekebelezése láttán nem lépett fel sokkal erélyesebben Oroszországgal szemben. Ha ez megtörtént volna, talán nem is lenne háború Ukrajnában – fejtette ki Sanna Marin az MSC-n egy pódiumbeszélgetésen, amelyen Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével vett részt.

(MTI)

Valódi Hírek