Napokon belül elindul Pintér Sándorék méretes botrányt okozó terve, elindult a felkészülés

Korábban, mint várták.

A kormány tervei szerint idén szeptembertől indul a pedagógusok új teljesítményértékelési rendszerének a bevezetése a köznevelési intézményekben, a felkészülési időszak viszont már most februárban kezdetét veszi.

Az új rendszer szerint az igazgatóknak minden évben át kell majd esniük egy belső értékelési folyamaton, ehhez tanévenként személyre szabott teljesítménycélokat is teljesíteniük kell, valamint több, a minisztérium által meghatározott kompetenciaterületen is meg kell felelniük.

Akik a legjobban teljesítenek, pluszjuttatást kaphatnak, akik átlag alatti eredményeket érnek el, levonhatnak illetményeikből.

Az új koncepció szerint

már februárban

meghatározzák a tanárokkal közösen a teljesítménycélokat, és júniusban és júliusban lesz egy tesztértékelés is, a tapasztalatok alapján pedig korrigálják a rendszert a szeptemberben tervezett éles bevezetésig.

A koncepció korábbi változata szerint egy tantestületben a legjobban teljesítő 20 százalék kaphat plusz anyagi elismerést, akik viszont az alsó 20 százalékba kerülnek, tőlük pénzt is levonhatnak. Az újabb változatban 25 százalékra módosították a limiteket.

A pedagógusok 100 pontot érhetnek el összesen, ehhez három, személyes teljesítménycélt kell teljesíteniük (30 pont), valamint tíz kompetenciaterületen is értékelik őket (70 pont). Ilyen területek például az eredményesség, hatékonyság, terhelhetőség, szakmai minőség, munkafegyelem.

(via Népszava)

Valódi Hírek