Szembesítették az állami hatóságokat a sokkoló korrupciós adattal: Itt a válaszuk

Mindig más a hibás.

Van egy fideszes vezetésű város, ahol az önkormányzat által kiírt közbeszerzési pályázatokat szinte mindig ugyanaz a három cég nyeri. A Telex ezután szerette volna megtudni, melyik városról van szó, és vajon az illetékes magyar hatóságok foglalkoznak-e az üggyel bármilyen formában. Kiderült: a Közbeszerzési Hatóság

nem foglalkozik a dologgal.

A válaszban érdemi reakció helyett inkább csak a jelentést elkészítő CRCB-t ostorozták.

A szóban forgó városban a CRCB adatai szerint az egyik cég 556 közbeszerzési pályázaton indult, és mindegyiket megnyerte, egy másik 598 pályázatot nyert, és csak 7 alkalommal vesztett, egy harmadik pedig 297 pályázatot nyert, és kétszer vesztett.

A Telex megkereste a CRCB vezetőjét, Tóth István Jánost is, aki megmagyarázta, miért nem árulják el a város nevét.

„Rá akartunk világítani, hogy az önkormányzatokra vonatkozó átlagok mögött bizony nagy eltérések és valószínűsíthetően komoly anomáliák húzódhatnak meg” – írta.

Az állami Közbeszerzési Hatóságnál érdeklődve sem jutottak sokkal messzebb. Közölték, hogy a hatóság „sosem azt vizsgálja, ki nyer meg egy közbeszerzési eljárást, hanem azt, hogy az jogszerű volt-e”, illetve hogy a CRCB szerintük „minden bizonnyal itt is fals adatokkal számolt”.

(via Telex.hu)

Valódi Hírek