Nem hagyják annyiban: Komoly akcióval álltak ki, rengetegen vettek részt a pedagógusokért szervezett akcióban

Leállt a tanítás.

Kedden ért véget a pedagógusok által hirdetett egyhetes sztrájk, erre a napra több akciót is szerveztek. A diákok is kiveszik a részüket a tiltakozásból, több iskolában a már megszokott ülősztrájkkal álltak ki tanáraik mellett.

A budapesti Madách Imre Gimnáziumban az iskolai diákbizottság szervezésében tartottak egyórás ülősztrájkot a diákok, akik ezidő a Mi vagyunk a Grund című számot is elénekelték.

Kecsekméten ennél hosszabb ideig tartott a kiállás, a Bányai Júlia Gimnáziumban két órán keresztül tartott az ülősztrájk.

Az Egységes Diákfront Bács-Kiskun megyei szervezete szerint a felsőbb évfolyamokra járó 407 diákból

288-an vettek részt a sztrájkban.

Kecskeméten nem ez volt az egyetlen iskola, ahol a diákok kiálltak tanáraik mellett. A Ménteleki Általános Iskolában 7.-8. osztályos diákok csatlakoztak a figyelemfelhívó akcióhoz.

(via 444.hu)

Valódi Hírek