Varga Mihály váratlanul elmondta, mi a valódi oka az uniós pénzek zárolásának

Menetiránnyal szemben haladnak.

A külső körülmények radikálisan megváltoztak, ezért az erőforrások átrendezésére és a prioritások újragondolására volt szükség; a stabilizáció érdekében a kormány új elemeket indított el a gazdaságpolitikában

— mondta Varga Mihály pénzügyminiszter azt követően, hogy együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel gyakornokok fogadására hétfőn Budapesten.

A minisztériumi munkáról beszélve úgy fogalmazott, hogy amikor 2010-ben kormányra kerültek, a „tűzoltással” kellett kezdeniük, a gazdaságpolitikai döntések meghozatalához külső szereplők jóváhagyására volt szükség. Ezt a korszakot szerinte „sikeresen lezárták” és „példa nélküli„, hét éven át tartó intenzív növekedési pályára állították az országot.

A viták Európa központjával, Brüsszellel nem csak azért fontosak, mert a kormány a magyar érdekek megvédésére esküdött fel,

a hazai álláspontra Európának is szüksége van

— jelentette ki Varga Mihály. Hozzátette: a kormány

vita tárgyává tesz olyan szempontokat, amelyek különben nem kerülnének napirendre.

Magyarország erőt tud meríteni ezekből a vitákból és Európát is erősebbé teszi, ha nem csak a „szokott gondolatmeneteket futtatja újra” — mutatott rá.

Magyarország érdekszférák ütközőjében helyezkedik el,

mindig a helyben kidolgozott egyéni válaszai és kiállása mentette meg a külső veszélyektől

— állította, arra utalva arra, hogy ebben áll a közszolgálati munka nehézsége és szépsége. A minisztériumba érkező hallgatók ebben a munkában vehetnek részt — tette hozzá.

A gyakornoki programmal a miniszter elmondása szerint az a céljuk, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek a munkájukba intézményesített keretek között, az oktatási intézmény biztosíthatja később a szakemberek utánpótlását.

Deli Gergely, az NKE rektora elmondta, hogy a gyakornoki program februártól indul 19 sikeresen pályázó diákkal, akik a Pénzügyminisztérium szervezeti egységeinél különböző szakterületeken öt hónapot töltenek el, majd 2024-ben újabb hat hónapos szakasz következik, heti 40 órával, díjazás mellett.

A programban részt vevőket mentor támogatja, aki végül értékeli munkájukat és szakmai fejlődésüket, aminek függvényében a hallgatóknak lehetőségük van a minisztériumban elhelyezkedni – ismertette.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek