Durván kikelt Putyin szóvivője a Nyugat ellen, súlyos dolgokat mondott a háborúról

Szörnyű.

Az Egyesült Államok és a kollektív Nyugat országai egyre inkább részeseivé válnak az ukrajnai konfliktusnak azzal, hogy Kijev harckocsikkal történő támogatása mellett döntöttek — közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságírókkal.

„Az európai fővárosokból és Washingtonból folyamatosan olyan nyilatkozatok érkeznek, melyek szerint a különböző fegyverrendszerek, köztük harckocsik Ukrajnába küldése semmiképpen sem jelenti azt, hogy ezek az országok vagy a szövetség (a NATO) részt vesznek az Ukrajnában zajló harci cselekményekben.

Ezzel kategorikusan nem értünk egyet. Moszkva mindent, amit a szövetség és az általam említett fővárosok tesznek, a konfliktusban való közvetlen részvételnek tekint.

Úgy látjuk, hogy ez fokozódik”

— mondta Peszkov.

Korábban Joe Biden amerikai elnök arról beszélt, hogy Washington nem az Oroszország elleni, hanem a szabadságáért folytatott harcához szállít tankokat Ukrajnának, ami szerinte nem jelentett fenyegetést Oroszországra nézve.

Az azt a tisztázó kérdésre, hogy a Kreml őszintének tartja-e Biden szavait, a Kreml szóvivője kijelentette:

„Igazodjanak ahhoz, amit fentebb mondtam”.

Közölte, hogy a Kreml a tankszállítások bejelentése után sem kíván változtatni a „különleges hadművelet” státuszán.

Konsztantyin Gavrilov, a katonai biztonságról és fegyverzetellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon részt vevő orosz delegáció vezetője a Rosszija 24 hírcsatornának nyilatkozva azt hangoztatta, hogy az Ukrajnába juttatandó nyugati tankok nem fognak változtatni az ukrajnai font helyzetén.

A diplomata szerint a lépés mögött Európa alárendelésének szándéka áll, az, hogy az amerikaiak a lehető legkevésbé keveredjenek bele a konfliktusba,

Európát pedig szembefordítsák Oroszországgal.

„Minél jobban bővül az Ukrajnának nyújtott segítség,

annál szélesebbé válnak a különleges művelet határai”

— mondta a diplomata.

Gavrilov szerint a nyugati országok az Oroszországgal való konfrontáció új szintjére lépnek azzal, hogy tankokkal szerelik fel az ukrán fegyveres erőket.

Korábban a tárgyalások során a kézifegyverekkel kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztunk itt (Bécsben) – vagyis azzal, hogy megakadályozzuk az ilyen fegyvereknek a konfliktusövezetekbe kerülését -, valamint a hordozható légvédelmi rakétarendszerek feletti ellenőrzéssel. Dokumentumokat dolgoztunk ki, de mostanra ezek gyakorlatilag mind félre lettek téve, mert a Nyugat egyszerűen nem tartja be őket, sőt, új szintre lép

— mondta Gavrilov.

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a testület sajtószolgálatának közleménye szerint kijelentette, hogy az ukrajnai helyzet a hibrid háborúra való többéves amerikai előkészületek következménye, valamint a többpólusú világ kialakulásának megakadályozására tett kísérlet.

Peszkov egyébként kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már

régóta megszűnt potenciális tárgyalópartnernek lenni

Vlagyimir Putyin orosz államfő számára. Zelenszkij a béke ígéretével nyerte meg a választásokat, ám az orosz elnök állítása szerint ehelyett háborúra készült. Mondta ezt az az államfő, aki kirobbantotta a háborút.

A szóvivő így kommentálta Zelenszkijnek a Sky News brit tévécsatornán tett kijelentését, miszerint „nem érdekelt” a Putyinnal folytatandó tárgyalásokban, aki, mint az ukrán elnök fogalmazott, számára egy „senkivé” vált a háború kirobbantásával.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek