Élőben jelentkezett a Vatikánból Szijjártó: Itt vannak az első tárgyalások részletei (+videó)

Kiderült, melyek azok a közös ügyek, amelyekben a Vatikán és Magyarország egyetért.

Szijjártó Péter a Vatikánban tárgyalt szerdán a szentszéki diplomáciát vezető Paul Richard Gallagherrel. A külügyminiszter azt mondta, már több mint nyolc éve dolgoznak együtt. Szijjártót köztévé riportere kérdezte.

Magyarország és a Vatikán három kérdésben is közös, a nemzetközi fősodornak nem mindig megfelelő álláspontot képvisel, ilyen az ukrajnai béketeremtés, a családok védelme és a keresztények támogatása

– jelentette ki Szijjártó. Hozzátette:

Sajnos, azt kell látni azonban, hogy a nemzetközi politikában a háborús retorika uralkodik, sok esetben

bírálják, kritizálják és megbélyegzik

azokat, akik a béke érdekében lépnek fel, de ez nem szabad, hogy eltérítsen minket„.

A külügyminiszter azt is kiemelte, hogy a béketeremtésre koncentrálnak;

segítenek, ha kell,

akár közvetítőként, akár béketárgyalások házigazdáiként.

A találkozón hosszan beszéltek az üldözött keresztényekről is. „Szükség lesz ezután is arra, hogy mi, magyarok, akik a kereszténységünket és a keresztények iránti felelősségünket komolyan vesszük, ezután is támogassuk a keresztény közösségeket”

– vélekedett.

„Arról biztosítottam az érsek atyát, hogy ránk, magyarokra a világ minden egyes helyén élő keresztény közösségek számíthatnak”

– szögezte le.

A külügyminiszter kitért arra is, hogy Magyarország az elmúlt években

mintegy százmillió dollárt fordított nehéz helyzetben lévő keresztény közösségek támogatására.

Irakban, Szíriában, Libanonban, Jordániában továbbra is támogatjuk a keresztény közösségeket abban, hogy békében és nyugalomban élhessenek azokon a területeken, ahol a közösségeik már sok-sok évszázad óta élnek

– fogalmazott.

A miniszter ezt követően Claudio Gugerotti érsekkel, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusával is megbeszélést folytatott, elsősorban a keleti keresztény egyházak híveinek nehéz körülményeiről.

Szijjártó meglátogatta XVI. Benedek pápa nyughelyét is.

A teljes interjút Szijjártó a Facebook-oldalán is megosztotta.

(Szijjártó Péter/Facebook)

Valódi Hírek