Kiderült: Durván elszámolták magukat Varga Mihályék, brutális hiány jött össze

Az éves hiány csaknem 5 milliárd forintra emelkedett.

Azzal, hogy a kormány az év utolsó hónapjában gyakorlatilag duplájára emelte a minisztériumok kiadásait, valamint 400 milliárd forintnál is több pénzt pumpált az állami cégekbe, decemberben, mindössze egyetlen hónap alatt összehoztak egy egész évre elegendő hiányt — hívta fel a figyelmet a Népszava.

Mint a lap írta, egészen brutális,

1287 milliárd forintos hiányt hozott össze 2022 decemberében az Orbán-kormány.

A deficit mértékét jól mutatja, hogy 2019-ben egész évben 1219 milliárd forint volt a hiány. A Pénzügyminisztérium még hétfőn jelentette meg a költségvetési folyamatokról készült beszámolóját, azonban még abból sem válik világossá, hogy pontosan mi az oka annak, hogy ekkora hiányt hozott össze a kormányzat.

A decemberi túlköltéssel együtt is

az éves deficit 4753 milliárd forintra emelkedett,

ami minimális, 20 milliárdos csökkenés az előző évhez képest. Mint megjegyezték, a 2022-es költségvetési folyamatokat nagyban befolyásolta a választások idején szétosztott 2000 milliárd forint, az ukrajnai háború kitörése, ami miatt hasonló nagyságrendben kellett költeni az energiatámogatásokra is. Ezeket a megnövekedett kiadásokat pedig a kormány

  • a megugró inflációs adóbevételekből,
  • illetve mintegy 1000 milliárd forintos nagyságrendben kivetett különadókból,
  • valamint az államadósság növelésből pótolta.

A Pénzügyminisztérium beszámolójából kiderül, hogy a decemberi, kiugróan magas hiány kisebb részét okozták a rezsikiadások, ugyanis úgynevezett „rezsivédelmi kiadásokra” az év utolsó hónapjában csak 70 milliárd forintot számoltak el. Azonban ennél jelentősen több, 202 milliárd forint ment a távhőcégek támogatására, amit nyugodtan lehet a „rezsivédelmi kiadásokhoz” sorolni, hiszen ugyanazt a célt szolgálja, viszont

még ez a két tétel sem éri el a decemberi hiány ötödét.

A PM beszámolójából szintén kiderül, hogy az év utolsó hónapjában a kormány erőteljesen felpörgette a költségvetési szervek kiadásait, összesen 1025 milliárd forint ment át a minisztériumokon és más költségvetési szerveken, ami csaknem kéthavi költést jelent, ám — mint írták — ennek okáról a minisztérium hallgat.

Szintén jelentős összeg, 665 milliárd forint ment a minisztériumok egyéb kiadásaira, ami szintén közel duplája a megszokott egyhavi költésnek. Szemmel láthatóan, a kormánynak az év utolsó hónapjában sem volt szándéka, hogy a hiányt csökkentse, inkább minél több pénzt akart kifizetni, amivel egyrészt csökkenti az idei kiadásokat, másrészt a többlet forrásokkal serkenti az amúgy leálló gazdasági növekedést. A lap kiemelte, a kormány pluszköltségének viszont van egy kellemetlen következménye is:

gerjeszti az inflációt.

Szintén nem tudható, hogy mire ment el az a 423 milliárd forint, amit az állami cégek feltőkésítése, támogatása címen költöttek el, ez az egész évi hasonló kiadások közel negyede.

Ezen a soron lehetett volna elszámolni elméletileg a Vodafone megvásárlását is, viszont egyrészt a 660 milliárdos üzletet csak januárban rendezik és azt is hitelből fizeti az állam, vagyis az nem fog megjelenni a költségvetési kiadások között.

Összességében a 2022-es költségvetésről elmondható: a terven felüli infláció több ezer milliárd forint pluszbevételt hozott az államnak. A 2022-es költségvetés készítésekor

a kormány 3,8 százalékos inflációval számot, viszont ebből 14,5 százalék lett.

Így az államháztartás bevétele 17 százalékkal, vagyis 4393 milliárd forinttal volt több az eredetileg tervezettnél, tehát a kormánynak év közben úgy keletkezett közel 4400 milliárdos többletbevétele, hogy annak elköltéséről gyakorlatilag saját hatáskörben döntött.

A kiadások az év végén 34,5 ezer milliárd forintra rúgtak, ami a költségvetési törvényben engedélyezett 28,5 ezer milliárd forintnál 5993 milliárd forinttal több. Ezt a közel 6 ezer milliárd forintot a úgy költötték el, hogy azok többségére nem volt semmilyen költségvetés előirányzat, vagyis

a kormány feletti pénzügyi kontroll szerepköre teljesen kicsúszott az arra hivatott parlament kezéből.

(nepszava.hu nyomán)

Valódi Hírek