Döntöttek: Gyorsított hatósági vizsgálatot indítottak az elszabaduló élelmiszerárak miatt

Megint drágultak az alapvető élelmiszerek.

Gyorsított ágazati vizsgálatot indít a Gazdasági Versenyhivatal a tej- és tejtermékek hazai piacán, miután felmerült a versenytorzulás — közölte az ATV Híradójával a hatóság szóvivője.

A GVH szóvivője hozzátette: komoly áremelkedés figyelhető meg olyan alapvető élelmiszerek árainál, mint például a fürtös paradicsom, vagy az alma, de a sertéspárizsi is 70 százalékkal drágult novemberhez képest.

A magyar vásárlókat egyre érzékenyebben érinti a folyamatos drágulás, ugyanis az elmúlt hónapokban is rengeteg élelmiszer ára emelkedett a boltokban.

A portál konkrét számokkal is alátámasztotta a drágulást, ugyanis minden hónapban bevásárlást tartanak a legalapvetőbb élelmiszerekből.

A megvásárolt tíz termékből novemberhez képest a vaj, az ársapkás tej és a tojás ára maradt változatlan, azonban

a fürtös paradicsom kilójáért már ezer forinttal kell többet fizetni.

Emellett az alma és a sertéspárizsi kilója is több mint 70 százalékkal drágult. A barna kenyeret viszont 75 százalékkal olcsóbban lehetett megvásárolni novemberi árhoz képest.

Raskó György agrárközgazdász elmondta,

  • a béremelések,
  • a rezsiköltségek
  • és a termelők költségeinek növekedése a kereskedőket áremelésre sarkallja,

amit beépítenek a termék árába.

A Gazdasági Versenyhivatal pedig ezzel kapcsolatban indított hatósági eljárást.

Horváth Bálint kommunikációs vezető a csatornának úgy fogalmazott: a Gazdasági Versenyhivatal nem árhatóság, ugyanakkor a versenyek oldaláról vizsgálnia kell azt a kérdést, hogy az élelmiszerlánc szereplői nem összebeszéltek-e az árképzéskor, illetve milyen gyakorlat szerint képezték az áraikat, valamint tapasztalható-e magatartásukban valamilyen versenyjogsértés, kartellezés, összebeszélés vagy például erőfölénnyel való visszaélés.

A Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálat keretében a kiskereskedelmi élelmiszerpiac más ágazatait is vizsgálni fogja.

Videó:

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek