Orbán embere felkapta a vizet az Erasmus-botrány miatt – ezt üzente az EU-nak

Mindent elmagyarázott.

Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, ahol többek között az Erasmus-pénzek befagyasztásáról is kérdezték.

Mint ismert, a Bizottság döntése értelmében nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi felsőoktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek vagy ilyen alapítványok tartanak fenn.

Orbán Balázs arra nem tudott válaszolni, lemondanak-e a kuratóriumi tisztségeikről a kormánytagok az Erasmus-ügy miatt, azonban hozzátette, az őszi tárgyalási fordulóban a 17 pont egyike az alapítványokat érintette, akkor két megoldást kínáltak: statikus és dinamikus együttműködést.

„Erre az EU azt mondta, rendben van, ezért elfogadták az ehhez szükséges törvénymódosítást,

így most egy megállapodás felrúgása történik”

– értékelte a politikai igazgató.

Hozzátette: ez nem jogállami eljárás,

hanem nyílt hatalmi zsarolás,

a korábbi tárgyalási fordulót lezárták, ezért – fogalmazott – „felháborító, hogy Brüsszel a magyar diákokon próbálja meg elverni a port”.

Orbán Viktor politikai igazgatója azt hangoztatta: a megállapodás elérése a kormány számára kulcsfontosságú. Ezt megerősítette Navracsics Tibor uniós pénzekért felelős miniszter is, aki tegnap este a Partizánban közölte: amennyiben a saját hibája okán nem érkeznek meg az Erasmus-pénzek, abban az esetben beadja lemondását.

Orbán Balázs a portál azon felvetésére, hogy az EU-ban Magyarországon a legmagasabb az infláció, a politikai igazgató úgy reagált: Orbán Viktor ezzel kapcsolatban is adott egy feladatszabást a kormány tagjainak, és egy kérést fogalmazott meg a jegybankelnök felé, hogy az inflációt ez év végéig újra egyszámjegyűvé kell tenni.

A politikai igazgató hozzátette: ezért korlátozták például egyes termékek árát. Orbán Balázs kijelentette: ha az emberek látják, hogy egyes termékeket ársapka véd,

ez egy olyan biztonságot ad, amit ő nem szívesen cserélne el.

Videó:

(atv.hu / 24.hu)

Valódi Hírek