Újabb botrány érik: Komoly tiltakozás indult egy kormányközeli beruházás miatt

Az ügyben Kósa Lajos köre tűnik fel.

Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke és Ürmös István, a Párbeszéd nagyfügedi képviselője közleményükben számoltak be egy újabb botrányos közmeghallgatásról, ezúttal Recsken. Arra hívták fel a figyelmet, hogy Kósa Lajos fiának az ügyvédi érdekeltségébe tartozó cég bányászati tevékenységet kezdett a község határában.

Mint írták, a helyi lakosokat már most megosztja az ügy, többek között azért is, mert

az itt élők megkérdezése nélkül adtak ki előzetes bányászati engedélyt.

Közleményüket alább idézzük:

„Egy debreceni székhelyű – Kósa Lajos fiának az ügyvédi érdekeltségébe tartozó – cég bányászati tevékenységet kezdett a község határában, ám a recskieket már most megosztja az ügy, és nem csak azért, mert a helyiek megkérdezése nélkül adtak ki előzetes bányászati engedélyt.

Szerdán a Párbeszéd Heves megyei elnöke, Ürmös István is részt vett a recski lakossági fórumon, amelyet az új bánya megnyitásáról tartottak, és ahogy az lenni szokott: a beruházást végző vállalkozó szerint minden a legnagyobb rendben lesz, a lakosokat semmilyen kár nem fogja érni és egyébként is: örüljenek, hogy ilyen gazdasági helyzetben egyáltalán van bármiféle fejlesztés…

Sőt: szerinte »por- és kőmentesen fog zajlani« az a bányászati tevékenység, amelyet a lakóingatlanoktól mindössze 200 méterre(!) tervezett bányában végeznek majd. Erre persze semmilyen garancia nincs, ahogy azt a polgármester a fórumon be is vallotta. Ahogy arra sincsen semmi garancia, hogy egy nagyobb esőzés után nem lepi el a sártenger az ott élők otthonait.

A helyi önkormányzat talán még profitálhat is a dologból, azonban a legnagyobb kérdés az, hogy az iparűzési adóból származó bevétel mennyire lesz egyensúlyban az okozott természeti és környezeti kárral, amelyet a helyben élők fognak a leginkább megszenvedni.

Véleményünk szerint semennyire, ezért mindent el fogunk követni, hogy a lakosság – egészségének – védelme érdekében ne nyithassák újra a recski bányát, és ne indulhasson el a környezetromboló kitermelés!”

(Tordai Bence/Facebook)

Valódi Hírek