Friss kutatás: Lassan morzsolódik a Fidesz tábora, a DK már 20 százalékon (+grafikon)

A brutális megszorítások odavágtak az embereknek.

Csekély mértékben, de az előző hónapban is csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága – derül ki a Republikon Intézet friss közvéleménykutatásából.

A felmérés szerint decemberben 34 százalékon állt a kormánypárt, januárra ez 32 százalékra csökkent.

Ezek alapján úgy tűnik, hogy folytatódik az áprilisi választás óta tartó lemorzsolódás: idén januárra 9 százalékponttal kevesebben vannak a Fidesz-KDNP választói.

A Republikon Intézet elemzése szerint a kormánypártoknál tapasztalható lemorzsolódásnak a mostani gazdasági válság az egyik oka, de az oktatási rendszer körüli konfliktus sem tesz feltétlen jót a Fidesznek.

A felmérés szerint a Demokratikus Koalíció újabb 1-1 százalékot tudott erősödni: a pártválasztók körében 20, a teljes népesség körében pedig 14 százalékon állnak.

Úgy néz ki, hogy a DK az árnyékkormánnyal, az átigazolásokkal, és például a saját tévé indításával fenn tudta tartani a figyelmet, építkezni tud, így megszerezte az összefogás több választóját is – írja a Republikon.

A többi ellenzéki párt esetében gyakorlatilag semmilyen elmozdulás nem történt. A teljes népesség körében a Momentum és az MSZP 4-4 százalékon áll, az LMP és a Jobbik pedig 3-3 százalékon.

A Kétfarkú Kutya Párt is 1 százalékos csökkenést könyvelhetett el, ők 2 százalékon állnak, a Párbeszéd pedig stabilan tartja a 2 százalékos támogatottságát.

A biztos szavazók körében

  • a Fidesz-KDNP 45 százalékon áll,
  • a DK stabilan a legerősebb ellenzéki párt a maga 20 százalékával,
  • a Mi Hazánk 9,
  • a Momentum és az MSZP 6-6,
  • a Jobbik 5,
  • az LMP 4,
  • a Kétfarkúak 3,
  • a Párbeszéd pedig 2 százalékos támogatottsággal rendelkezik a pártválasztók körében.

Grafikonon így néz ki mindez:

(telex.hu)

Valódi Hírek