FRISS: Itt van a kormány válasza, ezt üzenik az Európai Bizottságnak Erasmus-ügyben

Nem vajúdtak sokat.

Az ünnepek után először tartottak kormányinfót csütörtökön, amelyen Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely válaszolt a sajtó kérdéseire. A tájékoztatót 10 órára hirdették, amit tízperces késéssel sikerült elkezdeni.

A kormányzati tájékoztatót másfél órára tervezték. Minderről részletesen korábban is beszámoltunk.

Az Erasmus-üggyel kapcsolatban Gulyás kitért rá, hogy a szerdai kormányülésen a legfontosabb feladat az aktuális ügyek áttekintése volt, mint például az Erasmus-ügy.

„A kormány álláspontja: elfogadhatatlan és tűrhetetlen”

— mondta az üggyel kapcsolatban a miniszter, hozzátéve, amikor „Brüsszellel” megállapodtak, akkor ennek megfelelően módosították az összeférhetetlenségi szabályokat. Úgy jártak el, ahogy a Bizottság kérte — mondta.

Hozzátette: a jövőben egyeztetni fognak, remélik, hogy csak félreértésről van szó. A jövő évi Erasmus-költségeket kifizetik, ha nem lenne megoldás az ügyben, és

bíróságra is fordulnak, ha kell.

Kérdésre válaszolva elmondta: a kormány nyitott rá, hogy kikerüljenek a kormánytagok az egyetemi kuratóriumokból, ha ezt kérné az Európai Bizottság.

Mindeközben Magyarország Kormánya Facebook-oldalán azt írja, hogy

„békés megoldást keresnek” az ügy rendezésével kapcsolatban,

azonban a perrel való fenyegetés nem tűnik feltétlenül „békés megoldásnak”.

(Magyarország Kormánya/Facebook)

Valódi Hírek