Itt vannak a kormány idei első nagy bejelentései: Az Erasmus-ügy is terítéken

Erasmus-ügy, költségvetés, rezsicsökkentés: ezek az év első Kormányinfójának legfontosabb témái.

Viszonylag hosszú idő szünet után visszatért a Kormányinfó. Az év első tájékoztatóján a már megszokott házigazdák Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter válaszol a sajtó kérdéseire.

A tájékoztatót 10 órára hirdették, de stílusos tízperces késéssel sikerült is elkezdeni. A Kormányinfót csak másfél órára tervezték.

Erasmus-ügy

Gulyás Gergely azzal kezdte, hogy a szerdai kormányülésen a legfontosabb feladat az aktuális ügyek áttekintése volt, mint például az Erasmus-ügy.

„A kormány álláspontja: elfogadhatatlan és tűrhetetlen”

– mondta az üggyel kapcsolatban a miniszter, hozzátéve, hogy amikor Brüsszellel megállapodtak, akkor ennek megfelelően módosították az összeférhetetlenségi szabályokat. Úgy jártak el, ahogy a Bizottság kérte.

A jövőben egyeztetni fognak, remélik, hogy csak félreértésről van szó. A jövő évi Erasmus-költségeket kifizetik, ha nem lenne megoldás az ügyben, és bíróságra is fordulnak, ha kell.

Kérdésre elmondta azt is, hogy a kormány nyitott rá, hogy kikerüljenek a kormánytagok az egyetemi kuratóriumokból, ha ezt kérné a Bizottság.

Költségvetés

Gulyás arról is beszélt, hogy a költségvetés idén kerül az Országgyűlés elé. Hozzátette: a kormány reméli, márciusban el is fogadja.

A miniszter kitért arra is, hogy négy százalékkal nőttek a reálbérek 2022 első tíz hónapjában a magas infláció ellenére. Az államadósság tavaly 76 százalékról 73,5 százalékra csökkent. Több mint 4,7 millió embernek van munkája.

„Emellett a forint árfolyamát is sikerült stabilizálni”

– mondta a miniszter.

„2023 a rezsivédelem költségvetése lesz, a cél az, hogy el tudjuk kerülni a recessziót” – jelentette be Gulyás.

Vagyonnyilatkozat

„Európai Parlament példátlan korrupciós botrányban dagonyázik, ezzel pedig a maradék hitelét is elveszti” – vélekedett a miniszter, hozzátéve, hogy a magyar kormány javasolni fogja, hogy a magyar vagyonnyilatkozatot igazítsák az unióshoz.

Oktatás

Az egyhetes tanárdemonstrációról azt mondta, egyet kérnek: tartsák be a törvényeket. Gulyás leszögezte: nem kérdés, az ország jövője a tanároktól függ. A pedagógusok fizetését (akár visszamenőleg is) megemelik, amint Brüsszel a kormány számára biztosítja a megígért forrásokat.

Nemzeti konzultáció

A brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultáció részletese eredményeit várhatóan a hét második felében nyilvánosságra hozzák – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Fegyverszállítás

Nem vesznek részt a fegyverszállításban, mert csak Kárpátalján keresztül lehetne megoldani, amivel veszélyeztetnénk a külhoni magyarokat – mondta Gulyás.

Valószínűleg német gyártmányú Leopard harckocsikat is kap Ukrajna. A világháborút senki nem akar, a német kormány sem, de azért az eszkaláció lehetőségére mindig felhívják a figyelmet.

Fürdők, gyógyfürdők

Az intézményekkel is tárgyalni fog a kormány, hogy milyen támogatásokra van szükségük a magas rezsiárak miatt.

Magánorvosok

Nem fog megvalósulni az a terv, hogy a magánellátásban részt vevő orvosok is dolgozni fognak az állami rendszerben, ezt át kell gondolni – mondta Gulyás. A miniszter szerint ezért is volt hasznos társadalmi egyeztetésre bocsátani a témát.

2024-es kézilabda Eb

„Olyan jelentős költségei vannak a rendezésnek, hogy Magyarország visszalép ettől”

– jelentette be Gulyás. Az Eb-t nem egyedül rendezték volna, hanem Svájccal és Ausztriával együtt, így ők ketten fogják megrendezni.

Vodafone-vásárlás

„A gratulációkat szívesen fogadjuk” – mondta Gulyás Gergely arra vonatkozóan, hogy az állam a 4iG-vel közösen megvásárolta a Vodafone hazai üzletágát.

A sajtóban olvasta

A sajtóból értesült Gulyás, hogy egy momentumos engedély nélkül késő este nyitott be a köztársasági elnökhöz. Részleteket az üggyel kapcsolatban azonban nem tud.

A Kormányinfó 12 óra előtt véget ért. A teljes adást >>ITT<< tudod visszanézni.

Valódi Hírek